Kövér László, az Országgyűlés elnöke hivatalosan is bejelentette, hogy március 10-én választ a parlament új államfőt, a jelölési időszak március 1-jéig tart, március 3-án délelőtt 10...
Király Júlia, aki az egyesült ellenzék gazdaságpolitikai szakértője, nyilvános támogatója, valamint a közös program egyik kidolgozója egy MZP-nek és szakértő kollégáinak címzett levelében bejelentette, hogy a...
Kedd este jelentette örömittasan Cseh Katalin és Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, hogy az Európai Parlament elfogadta azt a Cseh Katalin által készített jelentést, amely a Főváros...
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy...
Rémesen unom már Orbán Viktort. A miniszterelnök gyakran megszólal, beszél, ismétli önmagát. Uncsi! A sajtó alapvetően kétféleképpen reagál: a kormánypárti orgánumok bibliai szent szövegként értékelik, napi...
A járvány kitörése óta szinte alig nyilvánult meg Kálmán László, kedvenc nyelvész-közírónk. Az elmúlt napok nyilatkozat-cunamija azonban még őt is megszólalásra késztette. Hát igen, leszoktam a...
BMW gyár Debrecenben, Mercedes üzem Kecskeméten stb. Orbán és nacsalnyikja hangosan üdvözlik mindig a nagy német befektetőket, a kormányzati sikerpropaganda látványos kitörései ezek. Elmondják, hogy Európa...
Elvégeztetett! Az úgynevezett 21. századi pártok közül a Jobbik után most az LMP is beállt a csak virtuálisan létező pártok sorába. Innen az út egyenesen vezetne...
Közös Európa néven mozgalmat indított a Párbeszéd EP képviselője a minél erősebb és szélesebb ellenzéki együttműködés érdekében a májusi EP-választáson.