Kerítésen innen
Soltész vehemens Miklós: Bangóné kérjen bocsánatot!
Azonnal kérjen bocsánatot Bangóné Borbély Ildikó, mert olyat mondott, amivel kihozta a sodrából az amúgy általában sodrában lézengő Fideszest!
Bocs, hogy megsértettél….
Bocsánatkérésre szólította fel Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselőt hétfői parlamenti, csernobili atomkatasztrófát érintő kijelentései miatt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára kedden Budapesten.
A kereszténydemokrata parlamenti képviselő felidézte, hogy az Országgyűlés ülésén a szocialista politikus a közelmúltban kipattant gyógyszerbotránnyal összefüggésben interpellálta Rétvári Bencét, az Emmi államtitkárát, „aki logikus, érthető és a magyar szakmát megvédő választ adott”, kitérve arra is, hogy az ügyben tett magyar lépés eredményeként tiltották be az érintett gyógyszereket számos uniós országban.
A szocialista politikus viszonválaszában azonban úgy fogalmazott: „tudjuk államtitkár úr, ebben az ügyben Önök ugyanúgy sunyítanak, és lapítanak, mint annak idején a csernobili katasztrófa idején”.
Óvónéni, Ő tehet róla….
Soltész Miklós szerint a felszólalást követően nem véletlenül reagált hevesen. Szerinte, amit a képviselő mondott az egyrészt hazug, másrészt ízléstelen.
Hazug, hiszen a Fidesz-KDNP-nek Csernobilhoz semmi köze nem volt, de ízléstelen is, hiszen feltépte a túlélők fájdalmát, illetve azokét is, akiknek hozzátartozójuk elhunyt a katasztrófában
– mondta.
Emlékeztetett, hogy
annak idején az MSZP elődpártja, az MSZMP és a többi kommunista párt agyonhallgatta a csernobili atomkatasztrófát, aminek következtében sok tízezer, százezer ember sérült meg, betegedett meg, vagy hunyt el.
Felszólította Bangóné Borbély Ildikót, hogy
kérjen bocsánatot az áldozatoktól, és a hozzátartozóktól, akiket ezzel a hozzászólásával megbántott, megsértett, és megalázott.
Soltész Miklós úgy fogalmazott: Bangóné Borbély Ildikótól megszokták, hogy
„szinte minden felszólalása felér egy verbális erőszakkal”, s „rendszeresen és folyamatosan hazudik különböző témákban”,
hétfőn azonban
végképp elgurult nála a gyógyszer
Ha belegondolunk, megnyugtat valakit az, hogy az állítások szerint a parlamenti képviselőink hazugok, nem tudnak parancsolni indulataiknak, kifejezetten trágár szavakkal tudnak felszólalni és mindezért évente növekvő pénzt szakítanak le tőlünk?
Forrás: MTI
Frissítve videvalóval!!! „Kikérem magamnak! Legközelebb meg is fog ütni?”
Szerző
Friss
- Nagy János államtitkár zebraügyi megalázása
- Nyugdíjas, tudod ki vagy a kormány szemében? ‘Dinamikusan fejlődő kiaknázatlan csoport a munkaerőpiacon’
- Orbán ‘mert megtehetem’ aljassága: vigyorogva alázta -a megvett, behülyített?- Gáspár Győző ‘zebraügyi főtanácsadót”
- Interjú: Füredi Krisztián szexuálpszichológus
- Robbanás Moszkvában: ég Vlagyimir Putyin limuzinja
- Szanyi Tibor: a világ vége
- Propagandalevelet kap mindenki a kormánytól Orbán szavaztatási ötlete mellé – Aki kinyomtatta, már jól járt…
- Szülők kérték, Rétvári államtitkár teljesíti
- Tarjányi Péter: egy átlagos szombat….
- Magyar Péter szombat reggeli (nagyon is valószínű) összeesküvés elmélete + egy kis Hadházy