Connect with us

Ez a nap

Vádemelési javaslat a soltvadkerti takarékszövetkezet kétmilliárdos ügyében

a takarékszövetkezet iratai
Megosztás

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vádemelési javaslattal fejezte be a soltvadkerti takarékszövetkezettel, valamint a Quaestor cégcsoporttal kapcsolatos nyomozást. A takarékszövetkezet betéteseit 2,3 milliárd forintnyi vagyoni hátrány érte – tette közzé honlapján szombat reggel a rendőrség.

Az NNI hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet vagyongazdálkodása miatt – olvasható a police.hu oldalon.

A nyomozás adatai szerint a pénzintézet két vezetője 2004 és 2010 között olyan, értékpapír-vásárlására vonatkozó szerződéseket kötött a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-vel, amelyek valódi célja más volt. Az átutalt pénzekkel a Quaestor cégcsoport működését, illetve a takarékszövetkezet egyik vezetője fiának cégét, a Fantázia-Agrofa Kft.-t finanszírozták.

Az NNI a bizonyítékokat beszerezte, kihallgatta a tanúkat, az átutalások háttéranyagait lefoglalta és igazságügyi szakértő bevonásával igazolta a befektetések fiktív voltát – közölték.

A nyomozás megállapította, hogy a soltvadkerti pénzintézet betéteseit 2,3 milliárd forint nagyságú vagyoni hátrány érte.

A takarékszövetkezet két vezetőjét hűtlen kezelés tetteseként, egyikük hozzátartozóját, valamint a Quaestor cégcsoport két vezetőjét bűnsegédjeként vonták felelősségre gyanúsítottként.

A nyomozást az NNI befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Fővárosi Főügyészségnek.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Quaestor végkifejlet, vagy ez még csak a kezdete az újabb négy esztendőnek – A bűnüldözés sarlatánjai 11.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük