Ez a nap
Szanyi: a szélsőjobbnak el kell takarodnia a színről!

Az orosz pénzekből finanszírozott szélsőjobbnak el kell takarodnia a színről, és egy demokratikus, szociális Európát kell építeni – mondta Szanyi Tibor, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

A cél: Európa bomlasztása
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a szélsőjobbra sodródott Fidesz révén Magyarországon is a szélsőjobb kormányoz. Az európai szélsőjobboldali pártok közös jellemzője pedig, hogy gyengéd orosz kapcsolatokat tartanak, amelynek célja Európa bomlasztása, támadása.
Szanyi Tibor „alkalmi szélsőjobbosnak” nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt, mivel szerinte a kormányfő nem meggyőződésből, hanem pénzügyi megfontolásból választotta ezt a politikát. „Moszkvában van a pénz, Rómában meg a hit” – jelentette ki, furcsának nevezve, hogy a miniszterelnöknek a kereszténység védelmében nagyobb szövetségese Vlagyimir Putyin orosz elnök, mint I. Ferenc pápa.
Ausztriában annak említésébe is belebukott a kormány, ami nálunk napi valóság
Az MSZP alelnöke úgy folytatta, nem kívánja szidalmazni Orbán Viktort, mert szerinte most már mindenki látja, „kik az ő barátai, mit művelnek az ő barátai”. Az ausztriai előrehozott választást eredményező botrányra utalva megjegyezte, Ausztriában pusztán annak említésébe is belebukott a kormány, ami „Magyarországon napi valóság”.
A szocialista politikus megerősítette, pártja továbbra is elkötelezett szociális programjának véghezvitelében, amelynek része a közös európai minimálbér, minimumnyugdíj és minimális családi pótlék meghatározása.
Szanyi Tibor közölte azt is, megválasztása esetén jelentést készít az EP-kampányban történt európai orosz befolyásolási kísérletekről.
Putyin Oroszországa éket ver a tagállamok közé
Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője elmondta, Európának közös felelőssége, hagyja-e, hogy egy „ellenséges idegen hatalom, Putyin Oroszországa” éket verjen a tagállamok közé, vagy erős, összetartó és szociális kontinenst épít.
Tordai Bence meggyőződésének nevezte, hogy „előbb-utóbb a magyarok is ki fogják kényszeríteni, hogy azt a hazaáruló bűncselekmény-sorozatot, amit Orbán Viktor kormányzásnak nevez, megfelelőképpen jutalmazzák”.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve