Szanyi Tbor: az EU olajra lép – Amerika kezdte, az EU folytatja

Amerika már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy a továbbiakban nem vásárol orosz olajat, ezzel (is) büntetve Putyin Oroszországát. Ha nem a világ legerősebb katonai hatalmáról, hanem mondjuk egy afrikai királyságról lenne szó, akkor részint senki nem értesülne az ilyen döntésről, vagy akik mégis, azok a hasukat fognák a röhöhögéstől.

Ha Putyinnak lett volna humorérzéke,

akkor válaszul bejelentette volna, hogy a továbbiakban Oroszország sem vásárol amerikai olajat. Minthogy e két állam a világ legnagyobb olajtermelői közé tartozik, ezért soha az életben nem vásároltak, és értelemszerűen ezentúl sem fognak egymástól olajat vásárolni, leszámítva egy-két piaci spekuláns rafkós műveleteit. A probléma azonban ennél nagyobb, ugyanis az USA bojkottra hívta az EU-t, illetve annak tagországait, elvileg morális alapon. Tény, hogy Oroszország háborús finanszírozási képességeit nagyban segítik az olajból származó bevételei, ezáltal valóban idegtépő, kiváltképp az ukránoknak, hogy a Nyugat egyfelől önti a pénzt Oroszországba, másfelől pedig töredék annyit se juttatnak Ukrajnának fegyverek formájában. Az már csak hab a tortán, hogy az embargós töprengés híreire az olajárak az egekbe szöktek, így Oroszország, de Amerika is degeszre keresi magát, a nettó importőr EU pedig fizet, mint a katonatiszt.

Szóval, az EU még az idén be akarja szüntetni az orosz olajvásárlásokat, ami tényleg tudna fájni Putyinnak,

ugyanis az orosz rezsim merő infrastrukturális okokból nem képes egyik évről a másikra másfelé szállítani, t.i. ahhoz előbb csővezetékeket, vagy vasutakat kéne építenie. Erőltetett menetben persze sok minden lehetséges, de a legígéretesebb ázsiai piacok, például India, vagy Kína egy picit sem lelkesedik a tartósan magas árakért, ráadásul annyi eszük nekik is van, hogy az EU példájából tanulva nem szívesen szolgáltatják ki magukat az oroszoknak.

Itt állunk tehát, hogy az EU egy fura döntési helyzetbe navigálta magát. Ha embargó alá veszi az orosz olajat, az annyit tesz, hogy amerikai naftát fog vásárolni horror áron, ha pedig nem, akkor a keleti szomszédságában egy agresszort kénytelen finanszírozni.

Ezt a borzalmas dilemmát Magyarország kormánya a maga részéről hetykén eldöntötte, hogy t.i. nem kíván olyasmiben részt venni, ami a magyar embereknek jobban fájna, mint a megbüntetni kívánt orosz diktátornak.

Szanyi Tibor: egyszerűen gáz van… (… azaz nincs gáz)!

A globalizáció sajnos azzal jár, hogy az egyoldalú függések rendszerét a kölcsönös függések garmadája váltotta fel,

így aztán a múlt századból velünk ragadt embargóknak gyakorlatilag nulla értelmük van, mármint hosszabb távon. Ezt persze valamennyi kormány agytrösztjei ugyancsak tudják, de azt is, hogy az embargók mögött kristálytiszta üzleti számítások vannak, a népet pedig jobbára csak etetik a morális maszlaggal.

Egy az ukrán állapotokhoz képest békés példát hozva említem, hogy a hovatovább a világ minden kütyüjébe beépített mikrochip-ek 90 százalékát Tajvan szigetén állítják elő, amúgy amerikai cégek. Nos, ha a Kínai Néphadsereg tengeri és légi blokád, netán bombázás alá vonná ezt a parányi országot, amit egyébként a kommunista Kína mindig is saját (bár átmenetileg elorzott) területének vallott, akkor gyakorlatilag bedőlne a világgazdaság. Nem veszem végig, hogy egy ilyen helyzetben ki és mit csinálna katonailag, de az biztos, hogy bőven lenne elemeznivaló, ha egyáltalán maradna elemzésre képes ember a Földön.

Nos, Zelenszkij ukrán elnök bármennyire is szorgalmazza az orosz olajjal szembeni európai embargót, a kivitelezésre szánt másfél évet az oroszok sem töltenék tétlenül, hiszen számukra az olajmezők visszafojtásánál lényegesen értelmesebb dolog csővezetékek építése a lehetséges új vevőik felé, még akkor is, ha ez csak félmegoldás. Zelenszkij követelése egyébként nyilvánvalóan az orosz érdekek sérelmére szólóan az amerikai érdekek szolgálata. Ez neki elemi érdeke, hiszen az ukrán stratégák is jól látják az európai maszatolást. Amennyiben az EU belebénázza magát a pofozózsák szerepébe, úgy egyszersmind további évtizedekre konzerválja kiszolgáltatott helyzetét, ami hatalmas üdvrivalgást váltana ki Moszkvában és Washingtonban egyaránt.

Európának a sarkára kellene állnia,

világossá téve, hogy egy két éven belül megvalósítani tervezett, orosz olaj elleni embargónak köze sincs elemi érdekéhez, vagyis az ukrajnai háború haladéktalan befejezéséhez. Ugyanakkor merő klímavédelmi okokból valóban le kellene szoknia az olajról, jöjjön az akármelyik égtáj irányából! A megoldás aligha lehet más, mint az EU önvédelmi kapacitásainak kellő megerősítése, ami egy ekkora gazdasági szuperhatalomtól minimálisan elvárható. Ezzel összefüggésben nem is túl távlatilag ki kellene tessékelni az amerikai csapatokat a kontinensről, egyszersmind az orosz haderőket is Oroszország területére szorítani. Azt láthatjuk, hogy az Ukrajna (valamint Belorusszia és Kazahsztán) területi sérthetetlenségét sem az USA, sem Oroszország (továbbá Kína) nem képes garantálni, ahogy pedig azt az 1993-as ún. Budapesti Memorandumban megfogalmazták, sőt!

Konkrétan az egyik garantőr rohanta le Ukrajnát, amit a másik garantőr igyekezett állig felfegyverezni. Egyedül az EU maradt, amely elemi érdekeinél fogva egyszerre mondhatná azt, hogy (1)

“Yankee! Go home!”

és (2)

“Ruszkik haza!”,

egyszersmind

jól érthetően (3) bevállalva Ukrajna európai integrációját.

Pokoli nagy kár, hogy az EU a fenti három mondat egyikét sem tudja kinyögni.

Kapcsolódó

Holoda Attila: nem igaz, amit Szijjártó az orosz olajról mond!