Szanyi Tibor: embargó – szankció

A szankciónak szánt, Oroszországgal szembeni széleskörű embargó valamelyest megosztja az EU tagországokat. Valódi vita, tehát érvek csatája helyett azonban és jószerivel üzengetés folyik, pontosabban az olajembargó kapcsán Magyarország került szembe a többiekkel.

Egyedül vagyunk, Viktor!

Az embargónak tényleg kevés értelme van. Az eddigiek esetében talán annyi, hogy elvileg és hosszabb távon legyengíthetik Oroszországot a háborús igyekezetében. Ha nem is feltétlenül anyagilag, de technikailag mindenképp. Ám esetünkben a legkevésbé sem az értelem vezérli a folyamatokat, hanem nagyon is az érzelem, konkrétan egy agresszorral szembeni közös európai fellépés vágya, amelynek során az igazi kérdés az anyagiak helyett a szolidaritás világában jelentkezik.

Nézzük azonban az anyagiakat is!

A magyar kőolaj-felhasználás kétharmada orosz eredetű. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a hazai finomítók egyharmadnyi másmilyen olajat is feldolgoznak, amely tény erősen gyengíti azokat az állításokat, amelyek valami roppant bonyodalmas átállást emlegetnek. Holoda Attila például világosan rávilágított, hogy a technológiai nyafogások itt alapvetően csak ürügyek, s az embargótól való húzódozás valódi mozgatórugója inkább a MOL vezéreinek profitéhségében van elrejtve.

A miniszterelnöki hivatkozás, miszerint az oroszoktól olcsóbban kapnánk az olajat, szintén gyenge lábakon áll. A magyar cégek, illetve a magyar lakosság bizonyosan nem. A MOL és a mögötte álló üzleti körök viszont annál inkább.

A kőolajtermékek magyar felhasználói ugyanis a rendszerváltoztatás óta világpiaci áron jutnak hozzá a naftához, s a MOL legfeljebb egy fikarcnyit enged az áraiból, hogy ezzel tartsa vissza a lehetséges versenytársak piaci térnyerését.

Ha mégis lenne valami az orosz olaj nekünk szóló olcsóságában, akkor viszont fel kell tenni a kérdést, vajon ki a vevő? A magyar állam? A MOL? Esetleg közvetítőcégek?

Ez esetben bárki is a tényleges vevő, nos, az évtizedek óta gigantikus pénzeket szakít. Putyin elnök, illetve a piacot jól ismerő szakemberek eléggé kitartóan állítják, hogy a Magyarországra kerülő orosz nyersolaj bizony igen kedvezményes áron kerül ki az orosz termelők köreiből, tehát

joggal tételezhetjük fel, hogy az orosz induló ár és a magyar fogyasztók felé érvényesített világpiaci ár közötti tetemes különbséget valakik megcsapolják, konkrétan egy az egyben zsebre vágják.

A rezsicsökkentésnek nevezett árfixálásban sincs semmi ördögnős

A háztartások és a személygépkocsit használók számára rögzített árak, valamint az energiaforgalmazók tényleges árai közti különbséget ugyanis a magyar állami költségvetés megtéríti,

aminek a forrása viszont a valamennyiünk által fizetett adókban keresendő.

Más szavakkal szólva,

a ‘nap végén’ nagyon is megfizetjük a mindenkori világpiaci – jelenleg az egekben lévő – árakat, csak nem közvetlenül és ki-ki a fogyasztása szerint, hanem mindannyian és egységesen.

Ez utóbbit persze helyesnek tarthatjuk, és magam is helyesnek gondolom, de azért ezt az összefüggést ne hagyjuk a homályban!

Bárhogy csűrjük-csavarjuk, a magyar választópolgár semmiféle kedvezményben nem részesül az orosz olaj kapcsán,

csupán egy kis ‘parasztvakítás’ övezi a témát. Ennek fényében kijelenthető, hogy az orosz olajvásárlás felfüggesztése az embereknek egy fillérnyi többletkiadást sem jelentene, viszont keményen belemarna az ágazat ragadozóinak extraprofitjába.

Ha tehát a szóban forgó embargó a magyar népnek nem okoz különösebb anyagi károkat, akkor már kicsit könnyebben tehetjük fel a szolidaritáshoz való viszonyunk kérdéseit. Nos, e tekintetben nem túl okos dolog kiénekelni az európai kórusból, ugyanis annak az lehet a következménye, hogy a türelem fogytával kihagynak minket a kórus egyéb előadásaiból.

Valamelyest ismerve az európai döntéshozók leleményességét,

meglehetősen hamar el tudnak jutni oda, hogy a MOL-t, illetve a MOL urait, továbbá a velük kedélyesen seftelgető cégeket és személyeket egyszerűen ráteszik az EU szankciós listájára, ahogy egyébként az más cégek, illetve személyek esetében is előfordul, amennyiben megpróbálják gyengíteni az EU döntéseinek erejét.

Legfeljebb nem uniós szankcióknak fogják nevezni, hanem az egyes tagországok, avagy tagországi cégek egyedi döntéseinek. (Nem mellesleg a japán nemzeti olajtársaság előbb hirdetett embargót az orosz olajra, mint maga a japán kormány.)

Ezen a héten járta be a sajtót,

hogy egy kicsi horvát étterem nyíltan szankcionálja, vagyis nem szolgálja ki a magyar turistákat a magyar miniszterelnök buta beszólása miatt, amely szerint a horvát tengerpart valaha magyar lett volna. Nos, a történelemkönyvek szerint Magyarországnak tényleg soha nem volt tengerpartja, bár a magyar koronának mégis. Hogy ne legyen végzetes tüske, a horvát étterem tulajdonosa finomított az álláspontján, hogy abban az esetben persze kiszolgálná a magyarokat, ha vinnék magukkal Hernádi Zsoltot, a MOL vezérét, aki ellen egyébként Horvátországból indult nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

Nos, ha a keménykedés elfajul, az EU simán el tud jutni egy olyan döntésig, miszerint miért is ne lépjen fel egy, az európai szankciókat szabotáló olyan cég ellen, amit egy börtönbe szánt figura vezet.