Szél Bernadett: kemény friss adatok jöttek a rendőrségtől!

A budapesti rendőrfőkapitányt kérdeztem közérdekű adatkérésben a dudálós tiltakozás résztvevői ellen indult eljárásokról és büntetésekről -kezdte közleményét Szél Bernadett független országgyűlési képviselő.

Öt alkalom, 106 eljárás…

Mint kiderült, az öt alkalom során összesen 106 ember ellen indítottak szabálysértési eljárást, és első fokon összességében 13,635 millió forint (!) pénzbírságot szabtak ki ránk. A legdurvábban a május 4-i tiltakozáson részt vevőkkel szemben jártak el: ekkor a helyszínen intézkedő 45 rendőr 49 fővel szemben indított szabálysértési eljárást, akiket összesen 7,59 millió forintra büntettek. Ez fejenként átlag 161 500 forint bírságot jelent. A rendőrségi válasz szerint az intézkedésekben első alkalommal 16, majd 30, 45, végül 50 rendőr vett részt.

Az országos rendőrfőkapitánynak is küldtem egy adatkérést, tőle többek közt azt kérdeztem, hogy a rendezvényekkel, illetve gyűlésekkel kapcsolatos veszélyhelyzeti korlátozások megszegése miatt hány esetben indítottak eljárást és mennyi bírságot szabtak ki. A válasz szerint a

“rendezvénnyel kapcsolatos szabálysértés elkövetése miatt” országosan 71 személy ellen indult szabálysértési eljárás, ebből 69 (!) személlyel szemben Budapesten.

Közülük 56 személlyel szemben 8,925 millió forint bírságot szabtak ki első fokon. Ez fejenként átlagosan közel 160 ezer forintot jelent.

A budapesti rendőrfőkapitányt kérdeztem

közérdekű adatkérésben a dudálós tiltakozás résztvevői ellen indult eljárásokról és büntetésekről. A rendőrség válasza azért is érdekes, mert csak “rendezvényről” beszélnek:

ez vagy azt jelenti, hogy a Clark Ádám téri tiltakozást is rendezvénynek tekintik utólag, vagy egyszerűen nem adtak adatot arról, hogy a gyűlésen való részvétel miatt milyen intézkedések történtek.

Ha az első eset igaz, akkor a mindvégig gyűlésnek minősített eseményt utólag rendezvényként újraértelmezték, miközben szabálysértési határozatok sorát alapozták arra, hogy a megmozdulás “a kormány veszélyhelyzet hatálya alatt hozott intézkedései miatti véleménynyilvánítás”, a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó gyűlés volt. Kérdés, ha nem gyűlés volt, akkor milyen rendezvény is volt az? Zászlós buli? Ha viszont ezekben az adatokban nincsenek benne a Clark Ádám téri tiltakozások, akkor kérdés, hogy azokat miért nem küldték el.

És még egy dolog

Megkérdeztem, hogy a Mi Hazánk “Tégy a magyargyűlölet ellen!” címmel meghirdetett eseménye kapcsán milyen rendőri fellépés történt. A rendőrség válasza szerint

“az Országos Roma Önkormányzat Budapest VII. kerület, Dohány utcai épülete elé, a Mi Hazánk Mozgalom által szervezett és 2020. május 28-án megtartott gyűléssel összefüggésben” 6 főt állítottak elő, 34 fővel szemben indult szabálysértési eljárás, közülük 2 fővel szemben a gyülekezési joggal visszaélés miatt is folyamatban van szabálysértési eljárás.

A gyűlés rendőri biztosításában 189 rendőr vett részt. A Deák téri tüntetést ugyanakkor meg sem említette a rendőrség, ott senki ellen nem indult eljárás, senkit nem büntettek, csak biztosították a helyszínt. Pedig több ezren vettek részt rajta és tudjuk mit skandáltak.

A mai napig nem árulta el a rendőrség,

hogy szerintük mi volt az, ami a Deák téren zajlott és miért alkalmaztak kettős mércét a Clark Ádám és a Deák téren megjelentek esetében.

Mi tudjuk. És egy dolgot erősít bennünk: hogy nem maradhatunk csendben, mert akik most kormányoznak, totálisan semmibe veszik azokat az értékeket, amik a többségünknek az alapot jelentik: az emberséget, a vélemény szabadságát és a gyűlölet mélységes elítélését.

Forrás

képviselőházban

Mátrai Anna

Mátrai Anna

További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Egy hozzászólás itt: “Szél Bernadett: kemény friss adatok jöttek a rendőrségtől!

  • Avatar
    2020.06.18 - 11:10
    Közvetlen hivatkozás

    A dudálás miatti rendőri fellépés nyilvánvalóan tudatos jogsértés. És nem az első… Ilyesmit bűncselekménynek szokás nevezni.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük