Szépség és a Tinderszörnyek

Kedves Disney meséken szocializálódott Sorstársnőm! Vajon miért nem sikerül semmi úgy, ahogy szeretnéd? Előjegyzésben: NEM, nem minden pasi szörnyeteg! Ellenben, aki szörnyetegnek tűnik, az garantáltan az is, függetlenül a külsejétől.

Sőt, még aki nem tűnik annak, az is okozhat később meglepetést.

A mi nagy tragédiánk, hogy már beleálmodtuk a szörnybe a herceggé válás lehetőségét és még ha fény is derül az igazságra, a jelekről tudomást nem véve, továbbra is ragaszkodunk a mesebeli koreográfiához, szeretettel kiszolgáljuk és körbeugráljuk a rémet, és reméljük, hogy a szeretetbankban kamatozni fog a sok befektetés, pedig a vége mindenképpen csőd lesz. Először is csukd be a szemed és próbáld meg felidézni az első mesét amit láttál vagy hallottál. 5 éves voltál.

Elhittél mindent, igaz? És még most is elhiszed…?

Vegyük elsőként az emblematikus, Szépség és a Szörnyeteg című halhatatlan Disney hazugságot. Mi is a történet üzenete? Legyél rendes egy kívül-belül rettenetes alakkal és végül minden jó lesz! A LÁTSZAT CSAL, a legsilányabb férj alapanyagból is gyúrható elsőosztályú parti.

Adott egy szeretetre képtelen, egoista milliárdos (a herceg), aki bevágja az ajtót a szállásért könyörgő koldusasszony orra előtt. Ez a lelkiszegény torzszülött varázsütésre külsejében is szörnyeteggé változik, máris bebalzsamozták igazságérzetünket. A történet költői kérdése, hogy az ember képes-e változtatni hozott tendenciáin, hajlamain, egy smucig, önző csőgörényből válhat-e nagylelkű és szeretni képes egyed, vajon növelhető-e az érzelmi intelligencia?

A szörny személyének ellenpólusa, a jóságos és álmodozó kislány (Bell) aki nem csupán képes kihozni a hercegből a legjobbat, hanem még kölcsönös szerelmet is produkál ezzel a patás oroszlán-faunnal. Gaston, a rendkívül népszerű, nárcisztikus személyiségzavarral küzdő falu bikája kezdetektől fogva szóba sem jöhet, kockahas és fehérített fogsor ide vagy oda, Bell kegyetlenül balra húzza Gastont a tinderen.

Mi is az üzenet?

A látszat csal, a külső nem számít, az ember fejlődésre képes, mindenki megváltozhat, a szerelem mindent legyőz. És mi ezt elhisszük. 5 évesen. És 25 évesen. És utána is. Reménykedünk benne. Lássuk mi történik, amikor a valóságban megismerünk egy szörnyeteget. Azt reméljük, hogy nem az, mint aminek látszik. Rendesek vagyunk vele, megszeretjük, megcsókoljuk, és abban a pillanatban történik valami iszonytató. Miközben csókoljuk, nem változik herceggé, hanem kiszívja belőlünk az életerőnket, és megmérgezi lelkünket.

A valóságban a szörnyeteg és Gaston, az önimádó playboy, egy és ugyanaz: szeretni képtelen, nárcisztikus, önző, lelkiszegény torzszülött. Ott feszít a tinder profilján az edzőteremben, kiugrik a repülőből, hegyet mászik és mindene az utazgatás, mottója: Használlak és eldoblak, ha nem tetszik, balra húzz. Vagy, egy átlagos vagy átlagosnak sem mondható egyed, aki hazugságokkal, és mézes-mázos,üres ígéretekkel kompenzálja esztétikai hiányosságait.

A szép és csúf szörny egy halmazba esik, és laza csukló mozdulattal kellene őket kukáznunk. Hiszen ezekből a szörnyetegekből sosem lesz herceg. De meglepődünk! Miért?! Hiszen ezt tanultuk! És így mennek el évek, és lassan az életünk, hogy arra érdemtelen szörnyeket babusgatunk, és mindig reméljük, hogy a varázslat csak fáziskésésben van, egyszer majd herceg lesz belőle. Nagy szar se lesz belőle.

A LÁTSZAT NEM CSAL.

Minden az aminek látszik, a jelek, és a benyomások mind megmutatják milyen az ember, a meséhez képest a valóságban minden fordítottan arányos, aki egy kapcsolat elején kicsi szörny, abból egyre nagyobb, végül gigantikus szörny lesz, minél rendesebb vagy vele, annál önzőbb és kegyetlenebb, minél többet adsz, annál jobban elhiszi, hogy neki minden jár, mert Ő tökéletes, hálára és megbecsülésre képtelen, aki kedvességgel és szeretettel halmozza el, abba tapos bele leginkább, és végül elpusztítja azzal, hogy elrabolja tőle az életét, legszebb éveit.

A következő gyöngyszem: Aladdin.

A jóképű, hajléktalan, munkanélküli tolvaj minden eszközt bevet: mérhetetlen mennyiségű hazugság, színjáték és mágikus formulák (Dzsini) révén próbálja meghódítani/megvezetni a dúsgazdag uralkodó lányát, Jázmin hercegnőt. S végül, bár kiderül, hogy ki is ő valójában, a szultán örömmel adja királyságát és lányát ehhez a „senkiházi csavargóhoz”. A cél szentesítette az eszközt, Aladdin, bár csalt, hazudott, lopott, alapvetően jószívű fiú volt, beérett a jó karmája, a szerelem megint mindent legyőzött.

A mesében. Ehhez képest a valóságban Aladdin egy szélhámos hozományvadász.

A legritkább esetben tiszták a szándékai. A hercegnőnek lehazudja a csillagokat az égről, s főként anyagi javaiért veszi el feleségül. A hercegnő apja elhalmozza, de ő sosem becsüli meg magát, hiszen lényegét tekintve senkiházi marad, hiába emelkedett fel társadalmilag, hiába nőtt a presztizse. A hercegi lét nem neki való, nem képes beleilleszkedni, hiszen ő akkor is ugyanaz a prosztó, mint aki előtte volt, csak szép ruhát adtak rá. El is unja, és asszonykáját hátra hagyva, immáron jól megszedve magát, újból megkeresi a közeget, ahonnan jött, és proli lányok karjaiba rohanva adja elő az újonnan tapasztalt úri életből merített kanyhaló dumáit.

Csipkerózsika, az egyik legnagyobb kedvence minden nőnek,

hiszen a mesebeli herceg egy igazi tökös legény, aki pokoli veszedelmekkel is szembeszáll szerelméért, legyen az végtelen tüskebozót, vagy tűzokádó sárkány, miközben Csipkerózsikának a világon semmit nem kell tennie, csak alukálni kipirult pofikával. A herceg jön, mindent elintéz, Csipkerózsikának már csak fel kell ébredni és máris övé a világ. Ehhez képest a valóságban a nők 99%-a komoly kapcsolatot keres, miközben a férfiak 99%-a kalandot, ha a valóságban élő Csipkerózsika nagy nehezen eléri az ő hercegénél, hogy belemenjen egy hosszútávú kapcsolatba, akkor először is Csipkerózsika kiszabadítja magát a toronyból, átvergődik a tüskebozóton, megküzd a sárkánnyal, végül felrázza nagy belet növesztett, lusta és elköteleződésre képtelen hercegét a kanapéról, és térdelve kéri meg a hímlény kezét.

A pali hezitál, még élénken él emlékezetben az előző este sutyiban megnézett pornó jelenet, és arra gondol, asszonykájának nincs is olyan szép szilikonmelle, és ha most hagyja magát bekebelezni, mennyi mindenről maradhat le az életben.

Miről szólnak a mesék? A vágyainkról, arról, amit szeretnénk.

Szeretnénk, hogy egy szörny is képes legyen a változásra, szeretnénk, hogy a sok törődésünk meghozza a gyümölcsét, szeretnénk, hogy egy jóképű, szélhámos toyboy-ból is válhasson jó férj, vágyunk rá, hogy önmagunkért szeressenek minket, ne a velünk együttjáró haszonért. Arról álmodozunk, hogy miközben alszunk, minden probléma megoldódik. Nem az a baj, hogy vannak vágyaink és fantáziáink. De a meséből nem lesz valóság. A mesék az üdítő kivételt mutatják, nem a törvényt. Az esetek 99.9%-ában nem így történik semmi. A LÁTSZAT NEM CSAL.

Nem minden pasi szemétláda, de aki szemétládának tűnik, vagy lassacskán annak a jeleit mutatja, az garantáltan az is! A szélhámos az szélhámos marad, a szörny nem változik meg, nem lesz belőle jobb ember, és nem oldódik meg az életünk miközben alszunk.

Az élet igazságtalan és a jók nem mindig kapják meg a jutalmat,

és az élet tragikus, de azért sok öröm is van benne. Mi, nyomorult hercegkisasszonyok adaptálódni kényszerülünk. Együtt kell működnünk a körülményekkel. Az érkező hercegek ígérhetnek örök hűséget, de a legritkább esetben váltják valóra. A mindhalálig tartó boldogság helyett a boldogság morzsáival kell beérnünk.
Ami a mesék legkárosabb hatása, hogy elhisszük, hogy a hercegtől függ minden. Ő az aki megment, megoldja, elhozza a sírig tartó boldogságot.

A mesék elveszik tőlünk a saját belső erőnket.

A hitünket önmagunkban. Azt képzeljük, hogy ha nem kellünk eléggé, nem is érünk semmit. Ha nincs mellettünk valaki, láthatatlanná válunk. Pedig annyival több az élet, mint egy pasit kiszolgálni, főzni, mosni, takarítani rá. Ha épp nem érkezik méltó társ, akkor remek alkalmunk van jobban megismerni magunkat, olvasni, alkotni, barátokkal időt tölteni, bármi, ami boldoggá tesz. És mégis rettegünk a saját társaságunktól.

Egyetlen mese sem mutatja meg azt, mennyi mindenre lehet képes egy nő teljesen önállóan. Mennyi erő és teljesség lakozik benne. Nem attól válik nővé, hogy meggebedve adja elő a főző-mosó-takarító performanszt. Hogy mindent megtesz szolgaként, csak, hogy szeressék.

Senki nem mondja el nekünk: te egy boldogságra jogosult ember vagy, attól függetlenül, hogy ki szegődik melléd és meddig. Görcsösen hajszoljuk a sírig tartó szerelem eszményét, ahelyett, hogy örülni tudnánk annak, akik a jelenben vagyunk.

Nem szeretjük magunkat eléggé, és nem is ismerjük,

mert mindig csak a másikhoz képest hozunk önmagunkról ítéletet. A társ függvényében válunk valakive, és ha elvész a társ, mi is elveszetté válunk, ezért keresünk valakit a helyére kétségbeesetten, akinek a tükrében újra meghatározhatjuk magunkat. Ezért képzeljük bele minden szörnyetegbe a változás esélyét, ezért képzeljük, hogy a szélhámos is jó férj lesz, reméljük, hogy csoda történik, és végül minden jóra fordul…. eltékozoljuk az életünket csodavárással és talmi reményekkel.

Olyanok vagyunk, mint Jumbo a kis elefánt, aki azt hiszi, hogy a varázstoll az, ami miatt tud repülni. Mindannyian tudunk repülni. Nem kell hozzá semmi külső adalék. Képesek vagyunk szárnyalni, önállóan. Egy szeretetre és boldogságra érdemes ember vagy! És ez nem függ az „Igazitól”. Senkitől. Bárcsak elhinnénk ezt magunkról.

Szerző: Pandzarisz Diána