Connect with us

Kerítésen innen

Szia Uram! Akarsz gyorstalpalón 1 év alatt diplomata lenni? „Jelenkezz”!

Megosztás

„Én eddig úgy tudtam, a diplomataképzés egy hosszú és kemény művelet, magas szintű diplomáciatörténet, nemzetközi jog, protokoll, egy halom olyan dolog, amit tényleg alapból tudnia kell egy diplomatának. Erre most a Semmelweis Egyetem diplomás ápoló hallgatójaként érkezett nekem egy olyan, mindenkinek szóló Neptun-üzenet, hogy a szám tátva maradt” – írta a Telex egyik olvasója.

Megosztás

„Én eddig úgy tudtam, a diplomataképzés egy hosszú és kemény művelet, magas szintű diplomáciatörténet, nemzetközi jog, protokoll, egy halom olyan dolog, amit tényleg alapból tudnia kell egy diplomatának. Erre most a Semmelweis Egyetem diplomás ápoló hallgatójaként érkezett nekem egy olyan, mindenkinek szóló Neptun-üzenet, hogy a szám tátva maradt” – írta a Telex egyik olvasója.

Lényeg a hozzá nem értés és a párthűség?

Havi nettó 275 ezer forint az ösztöndíj, a jelentkezés pillanatában még diploma sem kell, az első félév után már külképviseletre lehet gyakorlatra menni, a teljes képzés pedig mindössze egy évig tart a külügyminisztériumhoz tartozó Magyar Diplomáciai Akadémián. Jeszenszky Géza volt külügyminiszter szerint:

„A fejlett országokban a hallgatók jogi, történelmi vagy közgazdasági diploma után mehetnek diplomataképző iskolákba, az ilyen gyorstalpaló beleillik a kormányzatnak abba a törekvésébe, hogy új, hozzá lojális embereket neveljen ki…”

A volt külügyminiszter véleménye szerint ez a gyorstalpalókurzus-alapú diplomataképzés beleillik a kormányzatnak abba a törekvésébe, hogy új, lojális értelmiségi réteget nevelnek ki, a többi (például kultúra, közhivatalok) területhez hasonlóan a diplomácia terén is, az sem baj, ha nem annyira szilárd alapokon.

„…világszínvonalú hazai és külföldi oktatók…”

A levél szerint a Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet a diplomáciai pálya iránt érdeklődőknek Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg.

„…Akadémia keretében nyújtott képzési programok eredményeként a hazánkat képviselő diplomaták és a külgazdasági szereplők naprakész információhoz és gyakorlati tudáshoz jutnak, hogy Magyarország nemzeti érdekeit eredményesen képviselni és érvényesíteni tudják a világ bármely részén….”

<<< Olvassa cikkeinket a Google hírei között is! >>>

Szijjártó: „velünk senki sem szórakozhat”

Az akadémia honlapjának kezdőlapján Szijjártó Péter külügyminiszter köszöntőjében az olvasható, hogy az elmúlt években sok fiatalra számíthatott a magyar külpolitika megújításában. Nélkülük nem tudta volna sikerre vinni azt a célkitűzését, hogy a magyar külpolitikai döntések egytől egyig kizárólag a magyar nemzeti érdek alapján szülessenek meg.

Szijjártó Péter külügyminiszter a Fidelitas 16. tisztújító kongresszusán jelentette be a diplomáciai akadémia 2020. szeptemberi indítását. Mint mondta, ennek elvégzése a feltétele lesz annak, hogy valaki a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozzon. Hozzátette:

a minisztériumban a Fidelitasból érkezők nagy szerepet vállaltak abban, hogy a magyar külpolitikát meg tudták újítani, túl tudtak lendülni „a merjünk kicsik lenni hozzáálláson”, azon, hogy ha valami konfliktus adódott, az volt a cél, hogy „húzzuk össze magunkat kicsire”.

Mint mondta, ezzel szemben mára a magyar külpolitika alaptézise, hogy büszkék arra, egy több mint ezeréves keresztény államot képviselnek, amely a történelem során sokszor védte a keresztény értékeket, amelynek tagjai hosszú ideig küzdöttek a nemzet szabadságáért, és amely elérte, hogy kimondhatja:

„velünk senki sem szórakozhat”.

Az átkosban….

Szűcs Róbert Gábor egykori diplomata idézte fel, hogy volt ez nem is olyan régen:

Az első tartós külszolgálathoz a boldogult Külkereskedelmi Minisztériumban az alábbi kellett:

  • szakirányú egyetemi végzettség, diploma
  • legalább két világnyelvből szakmai anyaggal bővített államvizsga, szakmai szintű (nem „tárgyalóképes”, mi az?) nyelvtudás . A fogadó ország nyelvének ismerete (ha az nem világnyelv), előny, később követelmény.
  • legalább három, de inkább négy év a referatúrán (viszonylati osztályon),
  • önálló tárgyalási képesség, a minisztérium képviselete adott helyzetekben,
  • a minisztérium működési mechanizmusának alapos ismerete
  • külkereskedelmi vállalati tapasztalat előny
  • a fogadó ország helyismerete előny.

És a kereskedelmi tanácsos (kirendeltségvezető) és helyettese kivételével a munkatárs még nem is lett diplomata: csak külügyi szolgálati útlevelet kapott,

A gyorstalpaló jelenleg azt a képességet biztosítja, hogy első külföldi láttán a gyorstalpalt késedelem nélkül összecsinálja magát.”

Kapcsolódó

Szerző