Connect with us

Kerítésen innen

Szijjártó benyalt Washingtonban, hátha meghívják a főnökét

Szijjártó benyalt Washingtonban, hátha meghívják a főnökét is
Megosztás

Szijjártó, a magyar külügyér azzal a nem titkolt szándékkal repült Washingtonba, hogy úgy kanyarítsa a beszélgetést, hogy abból lejöjjön, a „nagy magyar medve”  kiáll az USA mellett, – ha kérik, ha nem – hátha ezzel sikerül elintéznie, hogy Orbán betehesse a lábát az általa annyira vágyott Fehér Házba.

Amerika fellélegezhet, Szijjártó vele van!

A szerdai hivatalos washingtoni látogatással és az amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszéléssel megerősítjük, hogy

„Magyarország nem kíván az Egyesült Államokat hisztérikusan bíráló európai kórus tagjává válni”

– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban az MTI-nek, mielőtt amerikai kollégájával találkozott.

A tárcavezető kijelentette: Magyarország mindig is tartózkodott attól, hogy kritizálja az Egyesült Államok külpolitikai döntéseit.

„Mindig tiszteletben tartjuk más országok szuverén külpolitikai döntéseit, és az az elvárásunk, hogy mások is így cselekedjenek velünk szemben”

– fogalmazott.

Ennél a pontnál erősen bízhatott abban, hogy konyhai angolját nem érti pontosan a másik fél,

ugyanis biztosan emlékeznek még a Goodfriend-afférokra, a kormányzati vádakra, amivel próbálták ellehetetleníteni, vagy Colleen Bell nagyköveti ideje alatti konfrontációkra. Esetleg Eleni Kounalakisra, aki 2010 és 2013 között volt az Egyesült Államok budapesti nagykövete, és magyarul is olvasható könyvében az itt szerzett tapasztalatait, élményeit és személyes véleményét írta meg, azt is, amit szolgálati ideje alatt nagykövetként nem tehetett meg. A volt nagykövet nem rejti véka alá, hogy milyen benyomások érték attól az időponttól kezdve, amit az emberek „Orbán Viktor kétharmados forradalmának” neveznek. Kounalakis többek között azt írja, hogy az új Alaptörvény elfogadása után több száz olyan törvényt hoztak Magyarországon, amelyek szerinte megkérdőjelezték a sajtószabadságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét, elősegítették a szélsőjobboldali befolyás, az intolerancia erősödését, és a miniszterelnök köré koncentrálták a hatalmat

Szijjártó így folytatta:

a mai látogatással azt is szeretnék megerősíteni, hogy a két kormányzat politikai megközelítései között nagyon komoly hasonlóságok vannak. Mind az amerikai adminisztráció, mind a magyar kormány a saját polgárai biztonságát elsődleges kérdésnek tekinti,

„mindkét kormány világossá tette, hogy nem kér az illegális migrációból, és egymás szoros partnerei vagyunk a globális terrorellenes küzdelemben” – mondta.
Hozzátette: emellett együttműködnek az ENSZ megreformálásában, valamint azon, hogy „Izraellel szemben a nemzetközi megítélés kiegyensúlyozott, fair és tisztességes legyen”.

Az a jövő zenéje, hogy mit sikerül kisírnia a nagy reményeknek teret engedő látogatásból.

(forrás: mti)

https://varosikurir.hu/trump-ujsagirok-akkreditacio/

https://varosikurir.hu/trump-es-orban-kenyerespajtasok/

https://varosikurir.hu/orban-viktor-a-legnagyobb-hatalmu-diktatorokkal-maszott-fel-a-time-cimoldalara/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük