Connect with us

Kerítésen innen

Szijjártó országimázst építene – egymillió euró, mi az neki, hiszen mi fizetjük!

Megosztás

Szijjártó Péter híres a remekebbnél remekebb ötleteiről, ha közpénzt lehet költeni. Most azt találta ki – ha hinni lehet a „szélbefútt” iratnak – hogy Magyarország is bejelentkezhet a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 2020-as kongresszusának megrendezéséért.

hold
Megosztás

Szijjártó Péter híres a remekebbnél remekebb ötleteiről, ha közpénzt lehet költeni. Most azt találta ki – ha hinni lehet a „szélbefútt” iratnak – hogy Magyarország is bejelentkezhet a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 2020-as kongresszusának megrendezéséért.

1 millió euró

hvg.hu informcáiói szerint létezik egy előterjesztés, mely szerint a kongresszus megrendezése jót tenne az országimázsnak és a magyarok felé is jól kommunikálható lenne, hiszen jövőre Farkas Bertalan űrrepülésének 40. évfordulója.

Az egyelőre nem nyilvános előterjesztést Szijjártó Péter jegyzi. A 2020-as eseményről szóló dokumentum a keltezés alapján most januárban készült, így a közeljövőben a kormány elé kerülhet. Ezért – ahogy ezt rögzítik is benne – még nem tekinthető a kormány álláspontjának, ugyanakkor a kidolgozott anyagból egyértelműen kiderül, hogy komolyan foglalkoznak az ötlettel.

Magyarország űrhajózásért felelős miniszteri biztosért kiált!

Az előterjesztésben többek között az szerepel indokként, hogy

  • „a kongresszus megszervezése segít ráirányítani a nemzetközi figyelmet a magyar űrszektorra és high-tech iparra, hozzájárul a modern és innovatív Magyarország-kép erősítéséhez”,
  • az eseményt „övező nagy nemzetközi sajtóérdeklődés hozzájárul a pozitív Magyarország-kép építéséhez”,
  • lehetőséget ad a „hazai űr és high-tech szektor nemzetközi megjelenítésére”.

A Nemzetközi Űrhajós Szövetségnek azok az űrhajósok a tagjai, akik legalább egyszer megkerülték a Földet. Jelenleg 38 országból több mint 400 tagja van. A szövetség célja, hogy előmozdítsa „az űrhajózás biztonságosabbá tételére vonatkozó szakmai párbeszédet”, a környezetvédelem ügyét, és felhívja a fiatalok figyelmét a természettudományokra, így főleg a matematikára, fizikára, illetve a mérnöki tudományokra.

(forrás: hvg.hu)

Magyar kereskedőház nyílik a Holdon

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük