Connect with us

Kerítésen innen

Szijjártó Péter nem hagyta ki – Gratuláció elsők között

Megosztás

Nem késlekedett a gratulációval Szijjártó Péter amelyben az új kínai kollégáját köszönti.

Megosztás

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken levélben gratulált Csin Kang új kínai külügyminiszternek előléptetéséhez, valamint Vang Ji eddigi kínai külügyminiszternek ahhoz, hogy kinevezték a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottsága főhivatalának igazgatójává – tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken az MTI-t.

Brávó!

Az új kínai külügyminiszternek írt levelében Szijjártó Péter üdvözölte, hogy az „olyan mérföldkőnek számító fejlemények sorában”, mint Magyarország keleti nyitási politikája, az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés, ( Az Egy Övezet Egy Út program (más néven Új Selyemút, angolul One Belt One RoadOBOR vagy The Belt and Road InitiativeBRI)egy több mint hatvan országra kiterjedő komplex geopolitikai-stratégiai terv, mely politikai, gazdasági, védelmi célokat ötvöz, és amelyet Kína indított útjára.) a Kína, valamint Közép- és Kelet-Európa országai közötti együttműködés (KKKE), továbbá a két ország stratégiai partnerségének létrehozását követően tavaly év végén sikeresen megalakulhatott az „Egy övezet, egy út” kormányközi együttműködési bizottság is.

A két ország jelenleg jó pozícióban van a kapcsolatok továbbfejlesztéséhez

Kiemelte a két ország közti átfogó partnerséget, valamint a kitűnő gazdasági és pénzügyi együttműködést és a közvetlen légijáratok helyreállításának jelentőségét is.
Úgy vélekedett, hogy a két ország jelenleg jó pozícióban van a kapcsolatok továbbfejlesztéséhez. Hangoztatta, hogy Magyarország egyértelműen érdekelt Kína és az Európai Unió közötti észszerű együttműködésben is, amely a kölcsönös tiszteleten alapul.

A külügyminiszter máris Kínába készül

Szijjártó Péter a gratuláció vége felé, reményét fejezte ki, hogy hamarosan személyesen is találkozik Csin Kanggal. A magyar tárcavezető az új külügyi bizottsági vezetőnek írt levelében hangsúlyozta, hogy Kína és Magyarország jelenleg minden eddiginél erősebb kétoldalú kapcsolatokat ápol. Kiemelte a számos ágazatra – köztük a kereskedelemre, a befektetésekre, az oktatásra – és az emberek közötti kapcsolatokra, valamint a kapcsolatépítésre és a pénzügyekre is kiterjedő együttműködést, és köszönetet mondott az eddigi kínai külügyminiszternek az e téren tett személyes erőfeszítéseiért.
Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a jövőben is együtt dolgoznak majd Vang Jivel a kétoldalú kapcsolatok és partnerség folytatódó kiterjesztésén.

Apropó gratuláció és oktatás

Félő, hogy a miniszter oktatási együttműködésre tett megjegyzése a kínai Fudán egyetem ötletének felújítását, és a kivitelezését készíti elő, annak ellenére azt úgy Budapest, mint a kormány által kijelölt helyszint a Ferencváros vezetése is elutasít.

Szerző