Kerítésen innen
Czeglédy Csaba a szombathelyi kamu-gyanús pártok nyomában….
Ahogy a választás előtt mindig, most is üptre jelentkeztek olyan pártoknak tűnő valamik, amiknek célja, hogy érdemi kampánytevékenység és reális részvételi, győzelmi esély nélkül felvehessék az állam által folyósított kampánypénzeket, miközben a pénzlenyúlás mellett mellékesen egy-egy egyéni körzet eredményét befolyásolhatja, vagy a kampányban más politikai erők céljait is szolgálhatják.
Ahogy a választás előtt mindig, most is üptre jelentkeztek olyan pártoknak tűnő valamik, amiknek célja, hogy érdemi kampánytevékenység és reális részvételi, győzelmi esély nélkül felvehessék az állam által folyósított kampánypénzeket, miközben a pénzlenyúlás mellett mellékesen egy-egy egyéni körzet eredményét befolyásolhatja, vagy a kampányban más politikai erők céljait is szolgálhatják.
Egyértelmű jellemzője a kamupártoknak a tevékenységük, pontosabban annak hiánya
Egy, a választásra komoly megmérettetésként tekintő, a jó listás szereplés és az egyéni győzelmek érdekében dolgozó párt ugyanis igyekszik felkészülni a választásra: időben megszervezi és bemutatja magát, a jelöltjeit és a programját. Vagyis jelen van a közéletben – honlappal, Facebook-oldallal, hirdetésekkel, plakátokkal, politikai rendezvényekkel.
Tehát, ha egy párt az utolsó pillanatban alakul a választás előtt, aztán politikai aktivitással nem áll elő, vezetői vagy jelöltjei nem mutatkoznak, sőt akár titkolóznak is, netán még programjuk sincs, az már erős gyanúra ad okot. Persze utóbbi sem csalhatatlan jel, hiszen a Fidesz például 2010-es győzelme óta nem készített tételes választási programot.
Czeglédy futva “bejárta” Szombathely városát
„Rajtam kívül eddig összesen hét fő kért ajánlóíveket Szombathelyen. A Fidesz, a Mi Hazánk, a Kétfarkú Kutya Párt aktivistái el is kezdték a gyűjtést, a Fidesz bár több óra késéssel hozzám képest, le is adta már a jelöltséghez szükséges mennyiséget.
A Normális Élet Pártja jelöltjét (ez a Gödény György féle formáció) Horváth Évát láttuk szombaton rövid ideig gyűjteni a Fő téren, azonban a Megoldás Mozgalom (Gattyán) jelöltjét, a győri (!) Tömböly Tamást egyáltalán nem, ahogyan A Mi Pártunk részéről Abért Zoltánt és az ISZOM – Munkáspárt közös jelöltjét Hegedüs Mátét sem. Utóbbiakat a közösségi médiában sem találtuk meg.
Vasárnap futva “bejártam” Szombathelyen az összes lehetséges helyszínt, ahol választókkal lehet közterületen találkozni, de rajtunk kívül csak a Fidesz aktivistáit és a Kutya Párt passzivistáit láttam.
Hegedüs Mátéval összefutottam még szombaton a választási irodán, és megkértem, hogy önerőből gyűjtsék össze az ajánlásokat. A főnökét, Székely Sándor országgyűlési képviselőt is meg akartam kérni erre, azonban ő gyáva módon fel sem vette a telefont és vissza sem hívott.
Kérlek Benneteket, hogy jelezzétek, ha látjátok a kamunak tűnő pártokat Szombathelyen ajánlásokat gyűjteni, mert ennek hiányában beszédes lesz, ha mégis leadnak “összegyűjtött” ajánlásokat.
Nem csupán költői, hanem büntetőjogi is lesz a kérdés: ha nem gyűjtöttek, akkor honnan vannak az aláírások?”
-írta közösségi oldalán.
Honnan lehet felismerni a „kamut”?
A kamupártok először a 2014-es választásra időzítve bukkantak fel, és ekkor vált egyik gyakori jellemzőjükké a már említett, a jelöltek indulásához előírt ajánlásokkal való visszaélés. Akkoriban több esetben kiderült, hogy csomagban adják-veszik az állampolgárok személyes adatait, melyeket több párt jelöltjének ajánlóívére is bemásolnak. A többes jelölés lehetősége miatt ez nem mindig feltűnő, mégis törvénytelennek számít: személyes adattal visszaélés és a választás rendje elleni bűncselekmény.
Rossz hír, hogy a kamupártok talán legcsalhatatlanabb jele, miszerint az állami kampánytámogatások lenyúlására és eltüntetésére mennek, leginkább csak azután válik bizonyossá, amikor az már megtörtént.
A kampánypénzek utólagos elszámolásakor szokott ugyanis csak gyanús lenni, hogy egy párt a teljes, akár százmilliós nagyságrendű kampánypénzt egyetlen közreműködő szervezetnek, egyetlen, tételes felsorolást sem tartalmazó számla alapján fizette ki – legalábbis papíron. A gyakorlat ugyanis az, hogy semmi nem írja elő a pártoknak a komolyan vehető kampányelszámolást. A Transparency International Magyarország 2020 végi, a bíróságon kiperelt 2018-as kampányelszámolásokat érintő elemzése alapján így papíron rendben lévőnek tűnik, hogy egy párt kétmillió forintért vásárolt médiaszolgáltatást egy szociális szövetkezettől, egy másik egyetlen számlán utalt át csaknem 50 milliót, míg egy harmadik több tonnányi nyers húsról adott le számlát. László Róbert, a Political Capital választási szakértője a hvg.hu-nak úgy fogalmazott:
változatosak a kamupártok céljai és „különös ismertető jelei”, de mindegyikre igaz, hogy valójában nem törekszenek a politikai hatalom megszerzésére, nem céljuk a parlamentbe bekerülni.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Pingback: Czeglédy Csaba és Székely Sándor választási üzengetőse - Városi Kurír