Amikor gyerekekről van szó, a kisebb baromságokat is tragikusnak érzem, amiket személyesen tapasztalok, mert a gyerek személyiségének alakulásán (legtöbbször: rombolásán) keresztül nemzedékekre előre terjed a tragédia. És még az a milló dolog, aminek nem vagyok véletlenül tanúja!
Az egyik szülő azért büntette meg a gyerekét, mert az valamiért “bosszút állt” a testvérén
A büntetés az volt, hogy nem vehetett részt a családi programban. Persze bosszúból.
A másik szülő azzal fenyegette a gyerekét (üvöltve), hogy ha nem hagyj abba a hisztizést, megint elviszi a pszichológushoz.
Tudom, hogy vannak apró kezdeményezések, létezik ez a dolog, de muszáj lenne tömegessé, sőt teljesen általánossá tenni, hogy a pedagógusok a szülőkkel együtt foglalkoznak a gyerekekkel, hogy nem gyerekeket “nevelnek”, hanem a szülőket tanítják meg az alapokra. Valahogy a védőnői szolgáltatás folytatásaként. Tudom, hogy az óvoda és az iskola egyben gyerekmegőrzői szerepet is játszik, de a társadalomnak érdeke lenne, hogy (akár a munkaidő rovására) a felnőttek szakértő jelenlétében és segítségével is vegyenek részt a gyerekek nevelésében.
Ahogy a kutyaiskolába is
együtt kell járni a kutyának a gazdájával, mert igazából a gazdát tanítják, nem pedig a kutyát
Ja, és persze, még ez előtt, a pedagógusokat is kezdettől és sokkal alaposabban be kellene vezetni, a gyakorlatban, élő gyerekekkel, a konfliktusmegoldás módszereibe, mert e nélkül a készség nélkül ők se tudnak rendesen segíteni, szülőket nevelni. (Megintcsak: a kutyaiskolai oktatóknak is igen hosszú időt kell ilyennel eltölteniük a képzésük során.)
 keresztül nemzedékekre előre terjed a tragédia){kind=link}