Kerítésen innen
Tarlós hadakozik, Horváth Csaba aláírást gyűjt – népszavazás a 3-as metró akadálymentesítéséért

Ma reggel újabb szakaszába lépett a főpolgármester és a budapesti 3-as metrót használó csatája. Tarlós már hajnalban gyakorlatilag mindenkit lehülyézett aki az 3-as metró akadálymentesítésének pártján áll.
Tarlós szerint
Tarlós István hétfőn, az ATV Start című műsorában azt mondta, az MSZP félrevezeti, gyakorlatilag „becsapja” az embereket, amikor azt a benyomást kelti, hogy ha „igen” választ adnak erre – a szerinte hibás, rosszul megfogalmazott – kérdésre, akkor liftek fognak épülni. Ahogy arról nem régen hírt adtunk,
Horváth Csaba az MSZP fővárosi képviselője,
viszont szinte ezzel egy időben sikeresen indította útjára az aláírásgyűjtést a 3-as metró akadálymentesítését követelő népszavazásért.
A képviselő elmondta, hogy a főpolgármester megint össze-vissza beszél, hiszen nem régen még azt mondta, elenyésző azok száma, akiknek szükségük van az akadálymentesítésre, most viszont azzal érvel, hogy azért nem szabad lifteket építeni, mert nagyon nagy lenne a sorbaállás.
Horváth Csaba szerint az sem vétlen, hogy az aláírásgyűjtést olyan sok párt és civilszervezet is támogatja.
A képviselő egy korábban portálunknak adott nyilatkozatában így beszélt:
Az MSZP fővárosi képviselője úgy gondolja, hogy amennyiben a kormány és főváros nem oldja meg a teljes akadálymentesítést, ami kb. 20 milliárd forintba kerül, akkor az Európai Unió ennél az összegnél sokkal nagyobb volumenű támogatást von vissza. Horváth Csaba szerint a “rongynál is kevesebbet ér az a politikus, aki nem hallja meg a “nép szavát”, márpedig a 3-s metró akadálymentesítését szinte mindenki támogatja. A szocialisták egykori főpolgármester-helyettese Tarlós István azon példálózgatását is visszautasította, hogy 17 éve a 2-es metró felújításakor sem akadálymentesítettek. Horváth szerint nem mentesíti a jelenlegi város vezetést, egy több mint 17 évvel ezelőtt elkövetett – szerinte is – súlyos hiba emlegetése. (Városi Kurír 2018. január 29.)
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek