Kiemelt hírek
TASZ: 3+1 járványügyi szabály, amit tudatosan semmibe vesz a kormány
Miközben egyre-másra halljuk a szakemberektől, hogy a kormány nem teszi meg a szükséges járványügyi intézkedéseket és éppen félrekezeli a járványt, egészen nyilvánvaló jogszabálysértések is történnek.
A szakmai intézkedések indokoltságán mindig lehet vitatkozni,
de ezek mellett van néhány egyértelmű jogszabály, amit épp most, a járvány idején kellene alkalmazni – ezek közt azonban akadnak, amiket az állami szervek egyszerűen semmibe vesznek. Nézzük a három (plusz egy) legsúlyosabb ilyen jogsértést!
1. A kontaktokat nem különítik el
Azt, aki meghatározott fertőző betegségben szenvedő személlyel érintkezett és feltehetően maga is a betegség lappangási szakában van, az egészségügyi államigazgatási szerv járványügyi megfigyelés alá helyezi.
Ennyire egyértelműen mondja ki a törvény, hogy a fertőzöttek kontakjait fel kell kutatni és karanténba kell helyezni (a járványügyi megfigyelés a karantén egy fajtája). Ehhez képest a jogsegélyszolgálatunkra érkező megkeresésekből és a hírekből is egyértelmű, hogy a kontaktkutatást alig-alig végzik el és keveseket helyeznek járványügyi megfigyelés alá. A legutóbbi elemzések már a kontaktkutatások összeomlásáról számolnak be. Ez nemcsak járványügyi szempontból veszélyes, hanem a fenti jogszabály nyilvánvaló megsértése – a kormányt és szerveit ez a jogsértés valamiért mégis hidegen hagyja.
2. Szabadjára engedték a járványt az iskolákban
A munkáltató biztosítja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit. A kontaktkutatás hiányosságairól elmondottak minden értesülés szerint fokozottan igazak az iskolákban.
Minden egyes fertőzött gyerek után kontaktkutatást kellene végezni és szinte automatikusan karanténba kellene küldeni az egész osztályt a tanáraikkal együtt, hiszen hosszú időt töltenek együtt, maszk nélkül vannak, beszélgetnek, kiabálnak, vagyis egyértelműen szoros kontaknak minősülnek.
Mégis elvétve hallani csak arról, hogy elrendelnék a digitális távoktatást, pedig ahogy tavasszal, úgy most is meg lehetne ezt tenni. A tanárok fokozott veszélynek vannak kitéve, hiszen tudható, hogy a járvány annál veszélyesebb, minél idősebb valaki. A PDSZ felmérése szerint a tanárok többsége nem tartja biztonságosnak a munkahelyét és fél, hogy maga is megbetegszik. A félelem nem is alaptalan: a Pedagógusok Szakszervezete szerint már három tanár lett a koronavírus áldozata. Aligha mondható tehát az iskolákra, hogy ott biztosítottak lennének az „egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés” feltételei – a kormányt és szerveit ez a jogsértés valamiért mégis hidegen hagyja.
3. Nem fizetik ki a táppénz és a munkabér különbözetét
A járványügyi elkülönítés és a járványügyi megfigyelés idején a társadalombiztosítási jogviszony alapján meg nem térülő kiesett munkajövedelmet az állam a fertőző beteg, illetve a kórokozó hordozó részére megtéríti.
A fenti, némileg kacifántos mondat arról szól, hogy annak, aki karanténba kerül, az állam kiegészíti a táppénzt, hogy ugyanannyit kapjon, mintha megkapná a teljes bérét. (Ez a hatósági házi karanténra, vagyis a külföldről hazatérőknek elrendelt karanténra nem vonatkozik.)
Ez nagyon szépen hangzik, de már több mint fél éve tart a járvány és még mindig nem lehet tudni, hogy ez a kártalanítás hogyan történik.
Nem tudható, hogy melyik állami szervtől lehet a különbözetet igényelni, milyen eljárásban, milyen formanyomtatványon és így tovább. A jogsegélyszolgálatunkra épp a napokban küldte meg valaki, hogy milyen választ kapott nem kevésbé hivatalos helyről, mint magától az EMMI ügyfélszolgálatától: A kérdésről maga a minisztérium se tudott semmit sem mondani, és azt tanácsolták neki, hogy perelje be az államot, hátha majd a bíróság megmondja, mit kell tenni. Hiába szerepel tehát feketén-fehéren a jogszabályban, hogy ez a pénz jár, a gyakorlatban mégsem lehet hozzájutni. A kormányt és szerveit ez a jogsértés valamiért mégis hidegen hagyja.
+1. Alig tesztel az állam
Az igénybevétel alapjául szolgáló jogviszony előzetes igazolása nélkül, az alapcsomag részeként kell biztosítani a Magyarország területén tartózkodó személy részére a járványügyi ellátások közül a járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálatot.
Vagyis ingyen kellene tesztelni mindenkit, függetlenül még attól is, hogy van-e tb-jogosultsága. Bár ez a jogszabályi rendelkezés is világosabb a Napnál, mégis különvettük. Van ugyanis egy egyszerű válasz arra, hogy miért nem jogsértő mégsem, hogy nem tesztelnek mindenkit ingyen: nem áll fenn a járványügyi érdek.
A jogszabály csak a járványügyi érdekből elvégzett szűrővizsgálatot teszi ingyenessé, a kormány pedig mondhatja, hogy azok, akiknek járványügyi szempontból szükséges a tesztelése, meg is kapják ingyen. Hiába kongatják a szakemberek a vészharangot, hogy még a fizetős tesztekkel együtt is kétségbeejtően alacsony az elvégzett tesztek száma, úgy tűnik, hogy a Magyar Járványügyi Érdek nem kíván meg a jelenleginél több tesztet – avagy a kormány cinikus jogértelmezése erősebb a legnyilvánvalóbb jogsértésnél is.
[Ebben a posztban a jogszabályi rendelkezéseket néhány helyen egyszerűsítve, de a lényegen nem változtatva idéztük. A hivatkozott jogszabályhelyek pontonként a következők:
Eütv. 65. § (1)
a Munka törvénykönyve, 51. § (4)
Eütv. 70. §
Eütv. 142. § (2)]
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat