Bulvár
Te csalsz, téged csalnak, vagy…? – Szeptemberi szerelmi horoszkóp
Ne kapj a szívedhez, a legtöbbünkre kiegyensúlyozott, klassz párkapcsolat vár szeptemberben, de mindig van egy kisebbség, akiknél félremegy valami. A horoszkóp megmutatja, mekkora az esélyed belekerülni e csoportba és, hogyan kerülheted el!
Nyilas
Vegyes jeleket fogsz küldeni, és megzavarod vele a másik embert, mert túlságosan fél attól, hogy beismerje mit érez valóban irántad.
Szombaton viszont ez várható
A Nyilasok a mai nap folyamán meglehetősen korán kelnek, ugyanakkor ez cseppet sem viseli meg őket, hiszen bőven szolgáltat ma számukra plusz energiákat az univerzum. Mindebből fakadóan, bármit is szeretnének ma csinálni, abban nagy előrehaladásra számíthatnak e jegy képviselői, így érdemes rászánni egy kis időt, hogy megfontolják, minek az elvégzésével, megvalósításával is lennének a legelégedettebbek. Amire azonban a mai nap során érdemes figyelniük, hogy ne essenek azért túlzásba, s szakítsanak elég időt egy kis pihenésre és szeretteikre, mielőtt akaratlanul is túlhajszolnák magukat, vagy megbántanának valakit.
Bak
Hagyod, hogy a pesszimizmus a lehető legjobban kiaknázzon, és azt feltételezed, hogy a kapcsolat úgysem fog működni, mielőtt ténylegesen lehetőséget adnál neki.
Szombaton viszont ez várható
Közeli kapcsolataiban ma nagyon fontos lehet a melegség, érzékenység és megértés, hiszen barátságai ugyanolyanok, mint az egészsége, időben észre kell venni a problémát, hogy egy kis vitaminnal rögvest helyre is állhasson a rend. Szervezzen közös programot szeretteivel, ezzel is erősítve kötelékeit, s higgye el, mindenki nagyon fogja élvezni a hirtelen jött kikapcsolódást.
Vízöntő
A szarkazmust fogod használni védelmi mechanizmusként, és végül meg fogod sérteni azt a személyt, akit le akartál nyűgözni.
Szombaton viszont ez várható
A Vízöntőt ma valósággal elborítja a munka, vagy éppen az aktuális teendők sokasága, ebben a káoszban ráadásul valahogy semmi sem akar elsőre sikerülni, ami nagyon kimerítő lehet. Talán itt az ideje másokat is bevonnia végre a munka oroszlán részének elvégzésébe, mielőtt azt venné észre, hogy teljesen feláldozza magát a körülötte lévők boldogulásáért, akik ráadásul ezt sokszor még csak meg sem köszönik. A segítség most amúgy is jól jöhet ahhoz is, hogy sikerüljön kiismernie azt a kuplerájt, amivel ma szembe találta magát.
Halak
Olyan sok időt fogsz eltölteni a munkahelyeden, hogy nem fogsz gondolni egy másodpercre sem a randevúkra, nem is beszélve az aktuális randevúkról.
Szombaton viszont ez várható
A Halaknak ma szembe kell néznie azzal, hogy, ha õ nem csinál meg valamit, akkor bizony senki sem fárassza magát, hogy megtegye. Most ráadásul köszönet helyett inkább intrikával és kritikával találhatja szembe magát, ami még ráadásul igazságtalan is. Ne tűrje el az effajta viselkedést senkitől! Ön tényleg minden öntől telhetőt maximálisan megtesz családjáért éppúgy, mint a munkahelyén, s így nem érdemel ilyesfajta bánásmódot.
Friss híreink!
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!Megosztás Egy újabb állítás-tagadás-eset a híráradatban: Rékasi Zsigmond azt mesélte egy interjúban, hogy őrző-védő cége szerződésben állt a Sándor-palotával, pontosabban ők felügyelték Novák Katalin biztonságát. A köztársasági elnöki hivatal tagadja, hogy kapcsolata lett volna Rékasiékkal. Egyszerű a képlet: Zsigmond, muti a papírost! Rékasi Károly és Détár Enikő fia, Rékasi Zsigmond néhány nappal ezelőtt egy interjúban… További információ: ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?Megosztás A sajátos helyi viszonyokat és a tényt, -ha igaz- hogy Magyarország legmódosabb embere Mészáros Lőrinc, felvetődik a kérdés, hogy amennyiben tudomást szerez Elon Musk városalapító ötletéről, neszáll-e a versenybe. Ha igen, akkor milyen nevet választana? Esetleg eredeti szakmájához nyúlna vissza a „keresztelőn”, vagy újgazdagként másfelé keresgélne? Az is érdekes lehet, hogy neje ötletére is… További információ: Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!Megosztás A Fejér megyei falu, amit cirka 1.800-an laknak, apraja-nagyja minden bizonnyal álmélkodva figyelte „legmilliárdosabb” magyarját, a helyi nevezetességet -mert nekik több is van- Mészáros Lőrincet, amint egy hibrid hajtású Ferrari 296 GTS-ben dzsesszelt településszerte. Lassan több a Ferrari Felcsúton, mint Monacóban – állapította meg Hadházy Ákos vasárnap reggeli bejegyzésében a Facebookon. A független országgyűlési… További információ: ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
- ‘Nemrég még komoly politikusnak hitte magát, most meg egy harmad osztályú celeb lett …’ – reakció Orbán szombati ‘jófejkedésére’Megosztás A kommunikációs rendszerváltás egyik iránya, hogy a fideszes politikusokkal hétvégenként olyan klippeket csináltatnak, amiktől azt remélhetik, hogy 5 nap fröcsögését ellensúlyozzák és kiderül belőlük, hogy civilben ők is emberek. A legtöbb persze magáról Orbán Viktor miniszterelnökről készül, ami „jól mutat” két „nyomják Krahácsot”-téma között. Orbán a rém népszerű…. Az erre a hétvégére kitalált történetből,… További információ: ‘Nemrég még komoly politikusnak hitte magát, most meg egy harmad osztályú celeb lett …’ – reakció Orbán szombati ‘jófejkedésére’
- Őszintén a hétvége időjárásárólMegosztás Nem lesz igazi koranyári időjárás ezen a hétvégén sem, de az elvárhatónak, így április végén, bőségesen megfelel. Lássuk mi vár ránk péntek estétől hétfő hajnalig! Előhang Péntek éjszaka, a Dunántúl felett marad a borult égbolt, illetve elszórtan további záporesőkre, szemerkélésekre lehet készülni az élénk szélben. Nagyjából a Duna vonalától keletre még a késő esti… További információ: Őszintén a hétvége időjárásáról
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Kocsis közszolga szerint minden bajunk okozója visszamenőlegesen és a jövőbe látva is Magyar Péter és pártja
- Ujhelyi: Orbán elmeháborodott politikai lépése – Végleg elárulta a határon túli magyarokat
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
Pingback: Mázlihoroszkóp szeptemberre: nézzük, Te miben leszel szerencsés! | Városi Kurír
Pingback: Így jártunk! - Horoszkóp a mai kissé felhős napra | Városi Kurír