Olvasom, hogy az egykori miniszterelnök népszavazást kezdeményez az ingyenes COVID’19 tesztek érdekében. Nemes célkitűzés. Alighanem akár igaza lehetne. Végtére, tényleg jogos népigény, hogy “ingyenes teszt járjon mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy veszélyben van”.

Nos, ez tíz millió teszt, alapesetben….

Lehet, hogy kevesebb, annak függvényében, hányan érzik magukat teljes biztonságban, illetve bizonytalanságban. Az elvégzett tesztek azonban a páciensnek semmit nem mondanak a jövőről. A tesztek legfeljebb az adott ember pillanatnyi állapotáról szólnak, esetleg a múltról, azaz hogy az illető átesett-e már a fertőzésen szerencsés, szembesülés nélküli kimenettel, bár ez utóbbi sem garancia a holnapra.

Kezdjünk számolni!

A kormány rendelkezett, hogy a tesztelés mintavételéért legfeljebb 2.500 forintot lehet elkérni, magáért a tesztért pedig maximum 17.000 forintot. Átlagpolgárként számomra kicsit zavaros, hogy ezt ki kéri el és kitől, hiszen az állami egészségügyi szolgáltatóknál esélyem sincs semmilyen tesztre, de ha lenne is, a társadalombiztosítási logika szerint egy fillért sem kellene fizessek. Kizárásos alapon tehát a magánszolgáltatókról van szó, már amennyiben hozzájuk fordulnék, mert valamelyik állami szabály, vagy annak leképezése egyébként erre kényszerít. Vagy egyszerűen csak nem érzem magam biztonságban, és kíváncsi vagyok a hogylétemre.

A teljes lakosság letesztelése ezen az áron 191 milliárd forintba kerülne. Jelenleg szigorúan a lakosság közvetlen költségén történhetne.

A kormány ennek eddig az ötszörösét költötte

– közvetetten – a lakosság pénzéből olyan eszközök “beszerzésére”, amelyek töredékét sem fogjuk használni. Részint mert pl. már a járvány hajnalán pont háromszor annyi, azaz kétezer lélegeztető gép állt rendelkezésre, mint amennyi szükségét a miniszterelnök most a legrosszabb esetre vizionálja.

Ám leginkább azért nem fogjuk ezeket használni, mert a “beszerzett” további, tök felesleges 15.000 gép működőképességét – a mély kormányzati hiten túl – semmi nem garantálja, ám ha mégis működnének, nincs hozzájuk kiképzett személyzet.

Ebben a hiányban az sem vigasz, hogy bizonyos kormányzati megmondók szerint még a legkevésbé képzett egészségügyi személyzet is simán megbirkózna a feladattal.

Nem látom ugyanis magam előtt azt az orvost, akinek éppen halvány fogalma sincs az adott kínai ketyere konkrét tulajdonságairól, de nagyon megbiztatja a nővért, hogy kösse rá bátran a beteget, max. a 220 voltra figyeljen!

Ebbe a képtelen helyzetbe javasolja bele a volt miniszterelnök a népszavazást

Miközben három dolgot mindenképpen tud:

  • (1) ilyen nem lesz, mert egy népszavazáshoz a mai magyar törvények szerint nagyobb léceket kell megugrani, mint egy átlagos forradalomhoz; ám ha mégis,
  • (2) az majd fél-egy év múlva lesz; amikor már
  • (3) teljesen más lesz a jogi, közegészségügyi stb. környezet.

“Tetszettek volna forradalmat csinálni”

– mondá vala Antall József a reformjai puhaságán méltatlankodó sajátjainak. Nekem sincs jobb ötletem. Ha a magát az ellenzék legnagyobb erejének tituláló brigád vezetőjének csak ennyire, egy soha meg nem valósuló népszavazás belengetésére futja, akkor a forradalmi változások másokra fognak hárulni.

Forrás: muon.hu

csillagjegy

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here