Ez a nap
Tudta, hogy az egészsége „nemzeti erőforrás”? – Képzeljék, ha nem lenne ilyen baromira kiemelten fontos!

A magyar egészségügy azért van olyan állapotban, mert a kormány kifejezetten azon erőlködik, hogy a legjobbat nyújtsa a polgárainak? Ez lenne a tőlük telhető maximum? Akkor rosszabb a helyzet, mint gondolni lehetett, mert ez már a „mindent elkövetés”!
Lehetne kicsit kevesebbet „akarni” és többet tenni?
Örömteli, hogy a magyar alaptörvény kimondja: minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez, mindhárom tényező fontos
– hangoztatta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Foglalkozás-egészségügyi Ápolók Európai Szövetsége (FOHNEU) és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara háromnapos nemzetközi szakmai konferenciájának megnyitóján.
nemzeti erőforrásként tekintünk az egészségre
Mindezt angolul….
Horváth Ildikó angol nyelvű beszédében azt mondta, becslések szerint a foglalkozás-egészségügyi rendszerre fordított kiadás 14 milliárd forint, ezen túlmenően 60 milliárd forintra tehető a munkavállalók forintban mérhető nyeresége azáltal, hogy az egészséges munkakörnyezet révén elkerülik többek között a munkahelyi baleseteket és betegségeket.
Kitért rá, hogy a foglalkozás-egészségügy jelentős részben a megelőzésről szól. Az ezen a területen tevékenykedő orvosok 66 százaléka teljes, míg 34 százaléka részmunkaidőben dolgozik.
A törvényi szabályozás értelmében a doktoroknak szakosodniuk kell a foglalkozás-egészségügyre
– jelezte az államtitkár.
A szükséges végzettséget mintegy 2100-an szerezték meg, 400 érintettnek ugyanakkor még folyamatban van a képzése. Mellettük csaknem 3000 ápoló dolgozik
– közölte Horváth Ildikó.
Orbán „ellopta” a demokráciát, rabszolgasorba taszítja a magyar munkavállalókat
Mivel az emberek életük jelentős részét a munkahelyükön töltik,
kulcsfontosságú, hogy egészséges körülmények között dolgozzanak – emelte ki az államtitkár. Jelezte: nagy lehetőségként tekint a foglalkozás-egészségügyre. Az államtitkár három jövőbeli célt jelölt meg:
- a minőségi mutatók egységesítését,
- a szakmai felügyelet fejlesztését,
- egy foglalkozás-egészségügyi információs rendszer kiépítését.
Lehetne inkább az oktatás, a béremelés, a nyugodt légkör, a biztos jövőkép irányába menni? Ezt nem kutatják odafönt?
A kormány megszünteti az 55 év feletti munkavállalók után járó adókedvezményt
Szerző
Friss
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul