Banánköztársaság
Kér öreg vaddisznó az új, pécsi vásárcsarnokban
Megnyílt az új pécsi vásárcsarnok. Péterffy polgármesterék amikor nem kapták meg kellő időben a szükséges pénzügyi támogatást a kormánytól, akkor inkább hitelt vettek fel, de be fejezték akkor is. Mostanában a médiumokban mondják, hogy Pécsnek egy új közösségi tere nyitott meg a napokban. Ez igaz. Erre példa az alábbi történet is.
Pár napja elmentünk, hogy megnézzük és persze megtartsuk az első piacozást.
Körbejártuk. A lángososnál nézelődtem éppen, amikor megláttam a magas “srácot”, éppen hozta el a tálat a pulttól, rajta a fokhagymásan gőzölgő, meleg lágosokkal. Megvártam amíg leteszi, azután odaléptem hozzájuk. Szintén szakmabeli élete párjával és a fiával volt. Láthatóan örömmel üdvözöltek engem és én is örültem nekik, mert személyesen régen futottunk össze, ( kellet talán ez az új pécsi vásárcsarnok is )csak a papírokon találkoztunk mostanában hivatalos ügyekben. 1989 nyarán érettségiztünk, majd felvételiztünk a pécsi jogi karra barártottammal, Didával ( Dr. Szakály Miklós pécsi ügyvéd).
Nem volt könnyű időszak, bele is fogytunk a sok idegeskedésbe
Pedig a neheze csak utána jött, a rengeteg, kemény, egyetemi vizsga öt éven át. De akkor még a szóbeli felvételi után voltunk éppen és hova máshova mentünk volna, mint a Sétatérre, a Rózsakert vendéglő alatti borozóba, a Lordok házába, más néven Papucsba. Öltönyösen, nyakkendőben sorra hoztuk ki a hideg nagyfröccsöket a pulttól és persze a felvételi vizsgán történetekről dumáltunk egyfolytában. Pár méterre álldogált tőlünk egy magas srác szintén öltönyben, aztán egyszer csak a beszélgetésünket hallva odalépett hozzánk-
”Sziasztok, Szaker vagyok, ez a becenevem. Nem a jogon felvételiztetek ma véletlenül? Mert én is onnan jövök.”
Mondtuk, hogy igen. Így kezdődött egy sok évtizedes barátság. Ő nem pécsi származású eredetileg, az egyetem miatt került ide és itt is ragadt. Végig tanultuk, buliztuk az egyetemi éveket. Rólam azt tartják, hogy vaddisznó voltam és az is maradtam. Ez igaz. De ő se volt piskóta! Ezt már a felvételin is megmutatta.
Azon a napon elkezdtük mesélni egymásnak a történteket
Ő mondta, hogy amikor kijött a vizsgáról, akkor a szokásokhoz híven mindenki odaszaladt hozzá, meséljen, milyen a bizottság stb. Egy láthatóan nem túl okos hölgyike azt kérdezte tőle, milyen tételt húzott? Szaker ránézett és nagy komolyan azt válaszolta: “Gobbi Hilda nemi életét!” Mire a kiscsaj: -“Úristen! Erről semmit se tudtam volna!” Persze a hölgyet nem is vették fel. De legalább megpróbálta! Ilyen tréfás kedvű fiúcskák voltunk mi abban az időben… Meg emlékszem a Tudományegyetemi Napokra, ami egy vidám, több napos karnevál, kosztümös felvonulással, előadásokkal, koncertekkel és hajnalig tartó, víg murikkal. Ő akkoriban be volt indulva egy hölgy, egy évfolyamtársam iránt. Sose felejtem el, hogy amikor annyira nem volt már szomjas, kiállt több száz hallgató elé, felemelte a két kezét és belevonyította a világba a hölgy nevét, meg azt- “Köllesz!” Aztán persze össze is jöttek, sok évig voltak együtt. A Madách utcai, egyetemi kezelésű négyemeletesben laktak, pár házra az én otthonomtól. Gyakran előfordult, hogy egy húzós éjszaka után éjjel kettőkor fecsörgettem hozzájuk. Ha olyan kedvük volt, akkor együtt folytattuk. Máskor azt mondta-”Zolikám mi most pihennünk, szolgáld ki magad!” Ilyenkor mentem a konyhába a spájzhoz, kivettem pár hagymát, megsóztam és elrágcsáltam. Azután mint aki jól végezte dolgát, távoztam. Persze ma már ő is megállapodott, rendes ember lett, szerető feleségével és diák fiával éli a tisztes jogászok normális életét.
Ma ő a Pécsi Járási Ügyészség vezetője
Én először bíró lettem, azután ügyvéd. Hivatalos ügyekben futottunk össze inkább. Hát hiába. Öregszünk mi is. Vagy mégse?! A franc se tudja. De vissza a jelenbe! A csarnokban kérdezték, mi van velem, régen láttak?! Elkezdtem mesélni az utóbbi éveket. Hát jól felfordult az életem, csak úgy ömlött belőlem a szó. Elmeséltem a bajokat is, de hozzátettem, hogy egy piszkos kommunista mindent kibír! Mire ő-
”Nem is vagy Te kommunista!”
Ezt a mondatot csak az értheti, aki tudja az egész szituációt.
Én vagyok az egyik pécsi átvilágító ügyvéd. Ő meg a vádhatóság, a rendőrséget a nyomozások során felügyelő pécsi ügyészség vezetője
Sok olyan döntésüket olvastam a sajtóban is megjelent ügyekben, amikor legszívesebben igen csúnyákat mondtam volna neki, ha a Lordok Házában vagyunk éppen ismét. Máskor viszont legnagyobb megdöbbenésemre országos fajsúlyú ügyekben olyan határozatokat hoztak a javunkra a rendőrség nyomozást megszüntető döntését felülvizsgálva, hogy megdöbbentem rajta. Mert végre szakszerű és törvényes volt! Haha!!! Az ügyészségnek a törvény szerint pártatlannak kell lennie. Ezért nem hirdetheti hangosan, hogy milyen politikai meggyőződése van. De én öreg róka vagyok, nekem nem kell már bemutatkoznia…
Tehát amikor ő azt mondja nekem-”Nem is vagy Te kommunista!”, akkor az a mi régi, jogász, egyetemista életünk nyelvére lefordítva azt jelenti- “Sok év telt el, de mindig a barátom vagy, szeretlek Te Hülye!”
Igen, és ez talán már sose múlik el!
Friss híreink!
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….