Connect with us

Ez a nap

Újabb megszorítások az iskolákban – szemmellátható tanácstalan kapkodás a EMMI-ben

iskola,
Megosztás

Az EMMI újabb ötletcunamival árasztotta el az iskolákat. Most látszik, mennyire nem volt végiggondolt az év elejére kiküldött javaslatsor. 

Most ezt gondolják!

Javasolják a bálok, szalagavatók elhalasztását, valamint a sportfoglalkozások, énekkari próbák felfüggesztését. Emellett a szülők csak külön engedéllyel léphetnek be az iskolákba – ez áll abban a módosításban, amit Kásler Miklós küldött ki az intézményvezetőknek kedden. A Pénzcentrum által megszerzett dokumentum értelmében ezentúl a koronavírussal való érintettség miatt csak az Oktatási Hivatal rendelhet el szünetet az intézményekben.

A járványhelyzet miatt módosította a köznevelési intézmények számára kiadott intézkedési tervet az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós ma kiadott módosítása szerint az alábbi szabályok lépnek életbe a magyar iskolákban:

  • Az a gyermek, tanuló, vagy pedagógus, aki bármilyen betegség miatt otthon maradt, a háziorvos, a kazelőorvos igazolásával vagy kórházi zárójelentéssel mehet újra az intézménybe.
  • Hatósági házi karantén esetén a járványügyi hatóság által kiadott, járványügyi megfigyelést feloldó határozatot szükséges bemutatni. Eddig csak annyi volt a szabály, hogy az intézményeket csak egészséges tanulók, dolgozók látogathatták.
  • Az első félévben esedékes nagy létszámú eseményeket (szalagavató, ünnepségségek, bálok, kulturális programok) későbbre kell halasztani, vagy megszervezésükkor tekintettel kell lenni a létszámkorlát betartására, az egészségvédelmi intézkedések betartására, szabadtéri rendezvény szervezésére.
  • Szülő, kísérő nem léphet be az iskolába, csak az intézményvezető előzetes engedélyével, illetve a kifejezetten szülőknek szervezett programok alkalmával.
  • Az általános- és középiskolákban a délutáni (nem tanórai) sportfoglalkozásokat, sportköröket, iskolai kórus/énekkari próbákat átmenetileg javasolja felfüggeszteni az EMMI.
  • Az étkeztetésnél figyelni kell az osztályok elkülönítésére, akár az osztálytermekben is megengedett az étkeztetés.
  • Ha az intézményben megjelenik a koronavírus, az megyére, fővárosra kiterjedő vészhelyzetnek minősül, így érintettség esetén az adott intézményben, vagy a település intézményeiben csak az Oktatási Hivatal rendelhet el rendkívüli szünetet.

Nem csak az EMMI kapkod

+ 1 hír

A Fővárosi Operatív Törzs ülése után szigorító intézkedéseket hozott a Fővárosi Önkormányzat a járvány megfékezése érdekében – áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében. A szociális intézményekben elrendelt látogatási és kijárási tilalom mellett a kulturális intézmények védelmét is megerősítették, a közösségi közlekedés járatain pedig mostantól pénzbüntetéssel szankcionálható, ha valaki nem vagy szabálytalanul viseli a maszkot.

A Fővárosi Önkormányzat: növeli a saját intézményeinek tesztkapacitását szociális intézményeiben, a hajléktalan ellátásban és az idősgondozásban,
elrendeli a kötelező maszkviselést a piacokon, a fővárosi fenntartású kulturális intézményekben, a múzeumokban, a könyvtárakban, a levéltárban, a mozikban, a színházakban, a Fővárosi Művelődési Központban, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert zárt helyiségeiben elrendeli, hogy mostantól a BKK járatain a maszkot nem vagy szabálytalanul viselő utasok az utazásból történő kizárás mellett 8000 forint pénzbüntetéssel sújthatók. Adta hírül a 24.hu.

EMMI

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük