Blogbazár
Ujhelyi: Csapdában a Fidesz: a magyar Országgyűlés elé visszük az EP török állásfoglalását!
Elég a fideszesek gyermeteg magyarázkodásából és pávatáncából: a magyar választók megérdemlik, hogy tisztában legyenek a Fidesz valós értékrendjével. Az elmúlt héten a kormánypártiak megint megpróbáltak mindenkit hülyére venni, majd elkenni a saját felelősségüket.
Ennek teszünk most pontot a végére
Orbán Viktor az elmúlt hetekben csúcsra járatta az elmebajt, előbb kipcsak vérszerződést kötött a keleti diktátorokkal, majd bokáig hajolt a katonai agresszor török elnök előtt és támogatásáról biztosította a szíriai akcióit. A magyar kormány ráadásul a hónap elején először még azt is megpróbálta megakadályozni, hogy az Európai Unió kiadjon egy nyilatkozatot a hadműveletek elítéléséről. A Fidesz vállalhatatlan mozgása miatt már az európai jobboldal legmagasabb vezetői szintjén is megszólaltak: eddig és ne tovább!
Feltehetően a saját pártcsaládjukból érkező nyomás
– vagy nevezhetjük politikai zsarolásnak is – miatt a fideszes EP-képviselők végül megszavazták az Európai Parlament eheti plenáris ülésén a török agressziót elítélő állásfoglalást. Az ebben foglaltak a leghatározottabban szembemennek az elvtelen, törökbarát orbáni hozzáállással és kőkemény megállapításokat tesznek az ügyben.
A Fidesz EP-delegációját vezető Deutsch Tamás ma már azzal magyarázza az orbáni törökbarát politikával való éles szembenállásukat, hogy a néppárti frakció egységes álláspontot kért az ügyben és végül a frakciófegyelem miatt szavazták meg a dokumentumot.
Az elvtelenséget kiválóan mutatja,
hogy Orbán Viktor a fideszesek által elfogadott EP-határozat után alig 24 órával máris újra a török akció mellett érvelt az állami rádióban, az Origo címet viselő állami propaganda-portál pedig olyan migránstömegekkel riogat, akiket a „képmutató brüsszeli vezetők” miatt ereszt majd rá Európára a török államfő. A Fidesz játéka egyszerre álságos és veszélyes: mint a profi szélhámosok próbálnak mindenki felé megfelelni és azt mondani, illetve mutatni, ami adott helyzetben elvárhatónak tűnik.
Ez a fajta elvtelenség azonban előbb kisebb pofonokhoz,
majd hosszan tartó károkozáshoz vezet. Különösen az európai és a nemzetközi politikában, ahol a kurucos finesz persze hatékony tud lenni, a csakis üzleti alapon működő, elvtelen illiberalizmus azonban egy egész nemzetnek okoz súlyos sérüléseket.
Éppen ezért, hogy véget vessünk ennek a pávatáncnak,
a következő hetekben az MSZP parlamenti frakciójával benyújtjuk a magyar Országgyűlésnek az EP által ezekben a napokban – fideszes támogatással – elfogadott állásfoglalását a török-szíriai konfliktussal kapcsolatban. Váljon hát egyértelművé a magyar választók és az európai partnerek számára is, hogy mit is képvisel a Fidesz valójában.
Ha valóban az európai és így a magyar értékek mellett állnak, akkor megszavazzák a parlamenti elfogadását. Ha napirendre sem veszik, vagy leszavazzák, akkor egyértelművé teszik, hogy nekik nem Magyarország, hanem kizárólag Orbán Viktor és a sötét családi üzelmek számítanak.
Szerző
Friss
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ