Azért ez már tényleg mindennek a teteje! Miközben a Fidesz-kormány tagjai folyamatosan Brüsszelt és az európai intézményeket támadják, mondván az Unió nem elég gyors, nem elég hatékony a koronavírus elleni védekezésben, a Fidesz EP-képviselője titokban épp akadályozni akarja az Európai Parlament rendkívüli működését, mondván az nem a jogszabályoknak megfelelően működik.

Igen, jól olvassák:

Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő néhány nappal ezelőtt a JURI bizottság tagjaként hosszú levelet írt a testület tagjainak – ráadásul suttyomban belső, nem nyilvános munkaanyagnak nevezve észrevételeit – arról, hogy szerinte az Európai Parlament nem jogszerűen működik. Mint ismert, a járványveszély miatt el kellett halasztani a plenáris üléseket, az EP-képviselők és asszisztensek jelentős része hazájában is ragadt a korlátozások miatt; legutóbb a rendkívüli ülést ezért online szavazással és jelenléttel oldottuk meg.

- Hirdetés -

Ez utóbbin döntöttünk egyébként arról a sokmilliárdos európai mentőcsomagról is,

amelyet a Fidesz azóta egyszerűen megpróbál letagadni.

Lehet persze jogászkodni, hogy nem vezettünk át eljárási szabályzat-módosítást az elektronikus jelenlét igazolására, hogy pontosítani kell a távollévő képviselők státuszát szavazáskor vagy, hogy hány plenáris ülés kell tagállami hozzájárulás nélkül, de ezek mind csak kekeckedő jogászkodások akkor, amikor veszélyhelyzet van.

Mondhatnám úgy is, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzet unortodox megoldásokat és rugalmasságot követel.

A Fidesz egyszerűen akadályozni akarja az Európai Parlament működését,

hogy folytatni tudja az EU-ellenes propagandát, hogy otthon mutogatni tudjon Brüsszelre és hibáztatni tudja mindazért, amit egyébként az immár teljhatalmú magyar kormány sem képes megoldani. Milyen érdekes, hogy épp a szabályokat rendre maga felé hajlító, a törvényeken és előírásokon gondolkodás nélkül átgázolni képes Fidesz az, amelyik most kifogásokat nyújt be az Európai Parlament rendhagyó működése kapcsán egy rendhagyó helyzetben.

Miközben messze nem az történt, hogy teljhatalmi-rendeleti irányítás lehetőséget adtuk volna bárkinek – ahogy azt a Fidesz kierőszakolta Orbánnak -, hanem huszonhét ország képviselői közös megegyezéssel, közös akarattal, a rendhagyó körülményekhez igazodva folytatták kötelességüket, képviselői munkájukat.

A Fidesz ezzel a sunyi kekeckedésével most a magyar embereknek is járó bérkiegészítést, a munkamegtartó támogatásokat és a hazai egészségügyi védekezést is gátolja.

Forrás

Ujhelyi István: Botrány! 1

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét