Állati
Ujhelyi István: hétfőn egy ócska színjátékot közvetít majd az állami média, pofátlan hazugságban nem lesz hiány
Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője hétről hétre nyílt levélben hívja fel a figyelmet az Orbán rezsim viselt dolgaira. A mostani a 169-ik a sorban.
Ujhelyi, a „radikális demokrata”
Érdemes lesz megerősíteni az Országgyűlés kupoláját a hétvégén, mert hétfőn bizonyosan repedezni fog, talán még rá is zuhan majd a kormánypárti képviselőkre. Pofátlan hazugságokban nem lesz ugyanis hiány. Semjén Zsolt általánosságügyi kormányfő-helyettes formális kezdeményezésére vitatkozik majd a T. Ház a 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról.
Biztos vagyok benne, hogy a narancsos fiúk előre megírt hőskölteményeket szavalnak majd a soha nem látott hatékonyságban lehívott és soha nem látott sikerrel felhasznált uniós pénzekről. Foghíjról nyilván elhangzik majd egy-két „sorosozás”, meg szájszéli „brüsszelezés”, de minden arról fog szólni: a nemzeti együttműködés rendszere csodálatos építményként gyarapította hazánk fejlődését.
„Ótvar nagy hazugság”
Radikális európai demokrataként és az Európai Parlament megválasztott tagjaként szívem szerint dühös és hangos beszédet mondanék a vitanapon. Rázúdítanám a kormánypártiakra minden aljas hazugságukat, fejükre olvasnám az összes fideszes uniós pénzlopást és szánalmas közpénzherdálást, arcukba nyomnám az igazságot arról, hogy miközben pitiáner háborút folytatnak az Európai Unió ellen, addig az uniós forrásokból pöffeszkednek. Szánalmas, hazug, tolvaj bagázs.
Biztos vagyok benne: a rezsim sikerként fogja beállítani, hogy még a jövő évi választások előtt „kipörgetnek” minden olyan uniós forrást, ami a 2020-ig tartó időszakban hazánk rendelkezésére áll, pedig semmi másról nincs szó valójában, mint hogy az utolsó közpénzfillérig be akarnak habzsolni a fiúk tavasz előtt. Attól félnek ugyanis, hátha mégsem igaz, amit a Magyar Idők és a Nézőpont Intézet mindennap beleragyog a nyilvánosságba és áprilisban mégis megbukik a rendszer. Eltesznek még tehát, amit lehet. Gyorsan, csak így a konty alá.
Szívem szerint elmondanám a Parlamentben azt is, hogy az Európa-gyűlölettől fűtött kormánypolitikájuk már a következő uniós támogatási ciklus forrásait és ezzel hazánk jövőjét is veszélyezteti. Rámutatnék arra, hogy hibák és bűnök sokaságát tárják fel a vizsgálatok a narancsos forráselosztási rendszerben, az államilag vezérelt korrupció miatt egyre gyakrabban merül fel az uniós pénzek teljes befagyasztásának lehetősége.
Ez azonban el nem mondott beszéd marad,
mert a kormánypártiak szánalmas színházzá silányították a nemzet templomát. Felesleges epizódszerepet vállalni benne. Olvashatnék bármit a fejükre, csak ülnének bambán, keresgélnék előre megírt riposztjaikat a habonyi feljegyzésekben, csak mormolnák, hogy „soros” meg „brüsszel” és talán még maguk is elhinnék azt a sok hazugságot, amit az egyeneshátú államtitkárok felköhögnek. Tisztelt választók, hétfőn egy ócska színjátékot közvetít majd az állami média.
Önöknek elég annyit tudni, hogy Magyarország többezer milliárd forint uniós támogatást kapott a plakátokon gyűlölt európai közösségtől az elmúlt években, ez a pénz tartotta leginkább működésben az ország gazdaságát. Ennek a pénznek egy jelentős része azonban nem Önökhöz és az Önök életének javítására, hanem fideszesek családtagjaihoz, barátaihoz, üzlet- és élettársaihoz kerültek. Ez a valóság, a többi csak a NER ócska kirakati játéka, ócska, levitézlett kirakati bábukkal.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százhatvankilencedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….