Banánköztársaság
Ujhelyi István: Viktorék ego-harca és sodródása sokezer milliárdunkba kerül!
Viktor, te drága ember! Na, persze nem úgy, ahogy a rajongótáborban és a fizetett ajnározók közösségi posztjaiban gondolják. Hanem szó szerint. A Fidesz miniszterelnöke a tisztes adófizetők számára valóban egy igen drága ember, hiszen egy friss uniós döntés értelmében, ha nem változik semmi, akkor újabb vagyonokat bukhatunk el a konoksága és akarnoksága miatt – kezdte e heti nyílt levelét Ujhelyi István ENSZ-nagykövet (UN Tourism), közéleti influenszer.
Önöknek megér ennyit a Fidesz elnökének ego-harca?
Mindennel együtt nagyjából 4200 milliárd forintot, ami még a finomreszelt KSH-adatok alapján is közel félmillió forint minden egyes magyar ember számára, ha pedig úgy nézzük: családonként több mint egymillió.
Önöknek megér ennyit a Fidesz elnökének ego-harca? Mindezt azért is fontos feltenni, mert a kormánypárt épp súlyos pénzeket éget el arra, hogy azzal riogasson: mennyibe fog kerülni a magyar családoknak, ha Ukrajna soron kívül az Európai Unió tagja lesz. Nem értékelve most ezt a példátlan gyűlölet- és hazugságkampányt, legyen elég annyit leszögezni ezzel kapcsolatban: ennél a magyar emberek életében jóval jelentősebb kérdés, hogy vajon végleg elbukjuk-e a hazánknak járó uniós források egy meghatározó részét. Vészjóslóan közelít ugyanis egy határidő, ami után nincs pardon; a karmelitában pedig úgy tűnik ezzel már nem törődnek, vagy nem tudnak törődni.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>
?????????
Azt, hogy pontosan mennyi uniós pénz jár Magyarországnak és abból milyen alapok milyen részei vannak befagyasztva, azok lehívásához pedig milyen „mérföldköveket” kellene teljesítenie a kormánynak, már számtalan alkalommal összefoglaltam – annak bonyolultsága miatt ezt most elhagyom. Vegyük a legegyszerűbb aktuális részleteket, amelyeket a magyar adófizető polgároknak alapvetően érteni, illetve tudnia kell. A különböző uniós költségvetési alapok ránk eső részén túl a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt létrehozott, úgynevezett helyreállítási alapból 10,4 milliárd euró, vagyis nagyjából 4200 milliárd forint jár Magyarországnak; ennek egy része vissza nem térítendő forrás, egy kisebb része nagyon olcsó hitel. Ebből egy négyszázmilliárd forintos előleget már lehívtunk, de további számlákat nem tudtunk azóta sem kifizettetni; sőt, ha a határidők lejárnak és továbbra sem teljesítjük a jogállamisági elvárásokat, akkor még ezt a pénzt is elvben vissza kell fizetnünk.
A különféle úgynevezett „mérföldkövek”
és egyéb teljesíteni szükséges feltételek sora igen hosszú és sok tekintetben átfedéses. Az egyszerűség kedvéért annyit fontos tudni, hogy azok nagyjából háromnegyede továbbra is megoldatlan – így például a közalapítványokba kényszerített egyetemek ügye -, lényegében egyedül az igazságszolgáltatási reformot sikerült elfogadtatni „Brüsszellel”, bár ezt a döntést meg az Európai Parlament vitatja és pereli egyébként miatta az Európai Bizottságot. Ami miatt lényeges kérdés, hogy hol tartanak a feltételek teljesítései és miért nem látjuk a kormányzatot teljes erővel küzdeni az uniós pénzek feloldása érdekében (és most nem arra gondolok, hogy kontraproduktívan plakátokon kell az EU ellen uszítani), mert egy friss uniós döntés értelmében a helyreállítási alap pénzeinek lehívási-elszámolási határidejét a felmerült igények ellenére sem módosítják, így az jövő augusztusában lejár. (Orbánék azzal számoltak, hogy a határidő módosul és időt nyernek. Hát nem.)
Ha addig nem teljesülnek a jogállamisági mérföldkövek, és nincsenek lezárva az előzetesen leadott és elfogadott pályázati programok, amelyeket ebből a pénzből szándékozunk megvalósítani (a számlák benyújtási ideje ezesetben jövő szeptember vége), akkor piff, nekünk reszeltek.
Volt pénz, nincs pénz
És bár átlagfüllel messzinek tűnik még ez a határidő, valójában már most jelentős késésben vagyunk mindennel a befagyasztások miatt – csak, hogy mindenki értse: a nálunk fejlettebb és minden forrást időben megkapó tagállamok közül is a legtöbben már most szenvednek a közeledő határidőtől, mert nem fognak tudni minden betervezett projektet végigvinni, ami náluk is forrásvesztést okozhat. Ezek ugyanis nem gyors folyamatok, ez nem gyorsétterem, ahol kis-nagymenüben kérhető az uniós pénz. Az Európai Bizottság az elmúlt napokban adta ki azt az állásfoglalását, amely segíteni kíván a tagállamoknak abban, hogy miként tudják felgyorsítani és sikeresebben felhasználni ezeket a pénzeket – azokat, amelyekhez mi még hozzá sem fértünk. A legdurvább, hogy a Fidesz-kormány mozgását és szándékait látva nem is nagyon törik magukat ezért a pénzért, mintha valamiért elengedték volna és feltett kézzel, pontosabban fideszes stíl szerint inkább zsebre dugott kézzel várnák az utolsó másodpercek leketyegését is.
„Majd, ha újra nyerünk jövőre, majd kizsaroljuk a hülye brüsszelitákból, ha meg nem akkor meg úgysem a mi problémánk”
– talán erről beszélnek szotyizás közben. Pedig ez nem csak azért jelentős probléma, mert a magyar emberek zsebéből veszik így el ez a sokezer-milliárd forint, de az amúgy is hurkapálcika lábakon egyensúlyozó magyar költségvetésben is számolnak ezzel a pénzzel, legalábbis egy részével.
Ha pedig ezt a pénzt is bukjuk, akkor jogosan ütik majd ránk a bóvli pecsétet a hitelminősítők, ami megint megugró adósságfinanszírozást jelent, költségvetési káoszt, nem is sorolom.
Félő, hogy a Fidesz-kormány továbbra is azzal lesz elfoglalva a hátralévő hónapjaiban, hogy a saját maga által kreált ellenségképekkel riogasson és szórakoztassa a még meglévő táborát, mint valami olcsó vurstliban és nem törődik majd a jogállami feltételek teljesítésével, mert nekik többet ér az egójuk megvédése és a gatyájukban dudorodó szuverenitás néhányezer-milliárdnál.
Orbán és a NER-elit egy sajátos végjátékban vergődik
Korábban mindenre volt rapid válasz, jó ötlet, egy ügyes húzás. Most meg valahogy semmi nem jön be. Se repülőrajt, se trump-i aranykor, se gyurcsányferi.
Van viszont gazdasági bizonytalanság, elfáradt kormányzás, személyes hitelvesztés és társadalmi elégedettlenség – utóbbi rég nem látott módon egyetlen jól irányzott csatornába bevezetve. Politikai szemtanúként leginkább azt gondolom: nem puszta gonoszságból, vagy egoista gőgből hagyják veszni az uniós pénzeket. Hanem mert egyszerűen nem képesek teljesíteni, ami kell hozzá. Saját maguk foglyai.
Ha visszaállítják a jogállam maradványait és ezzel – az ő logikájuk szerint legalábbis – behódolnak Brüsszelnek, akkor maguk húzzák ki az alsó tartógerendákat a NER jenga-tornyából. És akkor nagyobbat buknak, mint ami eleve kinéz.
Az eddig jól működő „okosba” megoldások és zsarolgatások meg egyszerűen nem működnek már. Sodródnak. Túlélnek, hátha valami mégis bejön még maholnap, a szerencse eddig sokszor kisegítette őket. Azt gondolom viszont, hogy most ez is elhagyta a rezsimet. Az értelmetlen szabadságharc, az uszító politika és a mérhetetlen arrogancia egy szűkölő zsákutcába vezette a NER-korszakot. Ez pedig sokba kerül nekünk. Nagyon sokba.
Szerző
