Kerítésen innen
Ujhelyi berágott: A hazudozók és a zaklatók is felelni fognak!
A szerdai nap kétségtelenül Ujhelyi István MSZP-s EP képviselő lejáratásának jegyében telt, a kormánysajtó egymásra hivatkozva össztüzet zúdított a politikusra. Az, amivel megtalálni igyekeztek háza felújításának körülménye volt.
A „palota”
Bevetettek mindent, hogy minél nagyobbnak, luxussal ellátottabbnak tüntessék fel a szőregi házat. Méretén és felszereltségén túl arra irányították rá a figyelmet, hogy az akkor Baranyi Sándor vezette Szeviép finanszírozta az épület felújítását egy közbeiktatott cégen keresztül. Elmondása szerint külön kapcsolattartó intézte a képviselő házának 30-40 milliós felújítását – írja a Magyar Nemzet és a többi pártlap. Hogy ebből mennyi az igazság, azt nem tudjuk eldönteni. Egy valamit azért ajánlunk a nyájas olvasó figyelmébe: a képeket itt nézheti meg a kacsalábon forgónak kikiáltott házról.
Miután végignézte, ajánljuk figyelmébe például Szijjártó Péter családi kölcsönből vásárolt „putriját”,
vagy a naponta pártíz négyzetméterrel növekvő Rogán rezidenciát. Esetleg emlékezhetünk Lázár János kulipintyójára is. amit először tagadott, majd elismert.
Most hasonlítsa össze Ujhelyi István házával!
Ha annyi az igazság a felújítás-botrányból is, mint a palotának, luxusingatlannak leírt politikusi ingatlan és a valóság között, akkor nincs több kérdés.
Ujhelyi berágott
Közösségi oldalára szerda este az alábbi posztot tette ki a képviselő:
„A fideszes médiagépezet újabb támadásai egyszerre nevetségesek és véresen komolyak. Nevetségesek, mert gyenge kampányhazugságok. Azt viszont már véresen komolyan veszem, amikor a családomat, gyermekeim magánéletét zaklatják puszta politikai lejáratásból. Sokat megélt politikus vagyok, de az nem fér bele semmilyen politikai csatába, amikor fideszes médialakájok a gyerekszoba ablakán át kameráznak vagy drónokat küldenek a lányaim mindennapjait rögzíteni.
Ez egyszerre végtelenül gyáva és minősíthetetlen. Megtettem a szükséges jogi lépéseket, aláírtam az ügyvédi megbízást. A hazudozók és a zaklatók is felelni fognak. Én pedig maradok a fideszes rezsim kérlelhetetlen ellenfele, hiába próbálkoznak.”
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: Lánczi Tamás elsőként listázná az ellenzéki Orbánt
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek