Kerítésen innen
Fidesz-reakció egy fránya freudi-elszólással
Hidvéghi Balázs húzta a rövidebbet, az ő feladata volt szemrebbenés nélkül a kamerába mondani sajtótájékoztatóján, hogy Human Rights Watch (HRW) a világ egyik legelismertebb nemzetközi jogvédő szervezete Soros-szervezet és büntiből akarják kizáratni munkaadó pártját az Európai Néppártból.
Dörgedelem
Hidvéghi arra reagált, hogy a HRW jogvédő szervezet kampányba kezdett, hogy az Európai Néppárt zárja ki sorából a Fideszt.
A Human Rights Watch (HRW) egy Soros-szervezet, amely azért támadja Magyarországot és a Fideszt, mert nem tudja elfogadni a választási vereséget, azt, hogy a magyar emberek úgy döntöttek, nem kérnek a bevándorlásból
A bejegyzés szerint bár sokak gondolhatják úgy, hogy a német CDU-CSU-nak nem kell bizonyítania a demokratikus értékek iránti elkötelezettségüket, a Fidesz ügyében tanúsított elnéző attitűdjük arra utal, hogy mégsem veszik annyira komolyan ezeket az eszméket.
„….a HRW egy Soros-szervezet, amely Soros György pénzéből működik és támadja Magyarországot és a Fideszt. Nem tudják elfogadni a választási vereséget, nem tudják elfogadni, hogy a magyar emberek úgy döntöttek, hogy nem kérnek a bevándorlásból, és Magyarországot meg akarják őrizni magyar országnak.”
Csak egy apróság, de Freud doktor sok mindent levonna belőle. Miközben Hidvéghi Balázs a kormánypropagandát harsogta, megbotlott a nyelve és Magyarországot támadja helyett azt mondta Human Rights Watch-ról, hogy „Magyarországot támogatja”
„A freudi elszólás kifejezést arra mondjuk, amikor rejtett gondolataink utat törnek maguknak a nyilvánosság felé, s leleplezik titkainkat.”(Nyest.hu)
Törvény, az törvény
Hidvéghi kinyilatkoztatta, hogy törvényi eszközökkel is fellépnek az ország védelmében, megvédik Magyarországot és a magyar emberek biztonságát, szerinte ez csak a szokásos támadás, amelynek a hátterében az áll, hogy
„Mi kiállunk a nemzeti függetlenség mellett és elutasítjuk a bevándorlást.Ezek a szervezetek pedig Soros György pénzéből működve mindent elkövetnek, hogy áterőltessék Európában és Magyarországon is a migrációt, de mi ezt nem fogjuk hagyni, és ők ezért támadnak minket.”
Az apró, de annál súlyosabb elszólás azt a reményt erősíti, hogy lassan a hatalom is felőrlődik saját hazugságai súlya alatt.
(forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Trump megfűzte Putyint, hogy segítsen megállapodni Teheránnal – Cserébe….
- Megvan, hogy ki irányítja ezentúl az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségét
- Szegény fotós előre szaladt, hogy lekaphassa az érkező loholót? – érdeklődött egy kommentelő Szijjártó újabb szaladgálásával kapcsolatban
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’