Blogbazár
Van, amikor az Orbán által emlegetett „ökölszabályból” a szabály nem érvényes, csak az ököl marad?
A változatosság kedvéért ma a parlamentben Dömötör Csaba államtitkár hazaárulózta le az MSZP-t, a DK-t és a Momentumot, mert EP képviselőik nem szavazták meg vezető pozíciókra a Fidesz delegáltjait.
Örülnék, ha hetüknek ilyen hatalmas befolyása volna,
de mintha kellett volna hozzá többszáz más képviselő is. (Akik leszavazták LePen és Salvini embereit is -a honfitársak szintén-, hogy legalább ne legyen a klubvezetés tagja, aki nem tartja be a klub házirendjét, behordja a sarat és folyton a padlóra köp.) Igaz, a többi „hazaáruló” nem tudja, ki Dömötör Csaba. Övék a veszteség.
Reggeli rádiószózatában maga a miniszterelnök is a nemzetvesztőkre dörgött
Mert bezzeg a Fidesz!
„Az egy ökölszabály a jobboldalon, hogy soha nem utálhatjuk annyira az ellenfeleinket, mint amennyire szeretjük a hazánkat.”
Kicsit összezavarodtam, talán a korral jár
Nem emlékeznek véletlenül, ki volt a Fidesz elnöke 2010-ben, amikor az alábbi közlemény jelent meg a párt EPP hírlevelében?
„A Fidesz EP Képviselőcsoportja nem támogatja Andor László biztosi jelölését.” „Jelölésével a magyar polgárok ismételt elárulása történik.”
(Aha. Szóval van olyan, amikor nem a meg nem szavazás az árulás, hanem épp az ellenkezője.)
Arra meg végképp nem emlékszem,
ugyan ki állhatott a Fidesz élén 2004-ben Kovács László jelölése idején? Akkor nem egyszerűen ellene szavaztak, de rágalomhadjáratot is indítottak. Azt hazudták, együtt járt Putyinnal a KGB-Akadémiára, ami már csak az életkori különbségek miatt is képtelenség. Majd az évszámokon ismét hanyagul túllendülve egy pufajkásokat ábrázoló fényképen ráböktek egy éltes, marcona hadfira, mondván, ő az 1956-ban még csak középiskolás Kovács László.Ez akkora blama volt a Néppártnak is, hogy végül a saját frakcióvezetőjük állította le őket.
És ha mégis Orbán volt a pártelnök,
amikor Fazakas Szabolcs európai számvevőszéki tagságáról kellett dönteni, mekkora fegyelmit kaphatott tőle szegény Deutsch Tamás! Aki durván gyalázta, hazugul leügynöközte, orosz üzletekkel gyanúsította (ja, az akkor még vád volt) a jelöltet. Sikertelenül ugyan, de körbejárta az illetékes bizottság tagjait, hogy elgáncsolja a magyar Fazakast.
Lehet, hogy van, amikor az Orbán által emlegetett „ökölszabályból” a szabály nem érvényes, csak az ököl marad?
Szerző
Friss
- Vonattal? Mert akkor lesz tömeg a sárbogárdi utasellátóban – kommentelték Orbán aktuális nagyotmondását
- A jövő elkezdődött
- Az Európai Unió megszavazta a büntetővámot a kínai elektromos autókra
- Tudta? Kiss László polgármester a börtönből is vezetheti Óbudát
- Baranyi: az ellenzék 70 százalékos támogatása ellenére óriási az esély, hogy a Fidesz átveszi a főváros irányítását
- Ho-ho-hoooo! Mikulásra idecsődül a teljes Patrióták Európáért EP-frakció „kihelyezett-ülésezni”?
- Nincs baj baby, van itt pénz (focira) – Európa legjobban fizetett nemzeti bajnoksága a magyar
- Uri Geller mentalista a háborúban – Az emberek bíznak a védelmirendszerben és Istenben
- Magyar György: Kövér László „házmester” intézkedése ellen Gyurcsány akár Strasbourgban is keresheti az igazát
- Ezért magolt annyit Nagy Márton?