Kerítésen innen
Varga (Airbnb) Judit, az új „seprű” nem lóg ki a Fidesz-brancsból!
Varga Judit elvi kinevezésén még meg sem száradt a képzeletbeli festék – tudják, ő a leendő igazságügyi miniszter – de megnyilvánulásának leiratát minden bizonnyal pontosan az a stáb körmölte, mint a többi kormánytagét.
Pökhendi, nagyképű és dadogás nélkül beszél félre….
Csütörtökön hallgatta meg Varga Judit leendő igazságügyi minisztert az Országgyűlés európai ügyekkel foglalkozó, illetve igazságügyi bizottsága. A hvg.hu beszámolója szerint elmondta, hogy Orbán Viktor arra kérte fel, hogy
segítsen megnyerni a vitákat az Európai Unióban, és képviselje a szuverenista európai politikát.
Harcos amazon, véletlenül sem XXI. századi politikus
Varga kijelentette, hogy készül az uniós csatákra, be fogja mutatni, hogy
amit nálunk kifogásolnak, arra van példa más országokban is.
Ja, akkor az mindjárt más! Csak remélni tudjuk, hogy később hull majd le a linkségről a lepel, mint a német akadémia összehasonlításáról a magyarral!
Emlékeztetőül….
Tudósokhoz képest kifejezetten határozott hangú, bár persze végig udvarias nyílt levélben fordult a magyar tudományos szabadságot felszámoló Orbán Viktor miniszterelnökhöz 10 vezető német tudományos intézmény vezetője a Die Zeit-ben szerdán közzétett nyílt levelükben.
A valóságra és az igazságra egyformán kényes kutatók sorra helyre teszik Palkovics miniszternek az ügyben hangoztatott hazugságait, elmagyarázva, hogy a ferdítésekkel szemben mi a valós helyzet Németországban. A levelet annak a Max Planck Társaságnak az egyik vezetője is aláírta, amelyiket Palkovics a legtöbbször hozta fel – abszolúte félrevezető módon – a magyar kormányzati beavatkozás igazolására.(forrás)
Korrupciós jelentés….
Az ellenzék kérdéseire válaszolva közölte: a kormány néhány héten belül saját megjegyzéseivel kiegészítve nyilvánosságra fogja hozni az Európa Tanács korrupciós jelentését, azután
„lehet küldeni az sms-t Strasbourgba vagy bárhová, ahol várják”.
Politikai hiszti…
A nők elleni erőszakról szóló isztambuli egyezményt politikai hisztinek nevezte: szerinte a
nők helyzete a legjobb állapotban van Magyarországon,
nem kell választaniuk a család és munka között, a kormány pedig fellép a családon belüli erőszak ellen is. Ugyancsak politikai hisztit emlegetett a CEU kapcsán: szerinte
az egyetem oda megy, ahova szeretne, és az intézmény csinált ebből politikát.
Az ostobák elszántsága…..
Figyeljék az indoklást: hungarikum!
Az Európai Ügyészséghez nem csatlakozunk, mert alaptörvény-ellenes, és nem is kötelező
– közölte Varga, aki egyértelműen jelezte, hogy magasról tesz arra a 680.000 munkaadójára, akik aláírásukkal követelték a közszolgáktól a csatlakozást.
A lakástámogatás jár nekem!
kitart, hogy jár neki lakhatási támogatás, függetlenül attól, hogy férje lakását kiadják az Airbnb-n. Megjegyezte, hogy ő baromi becsületes, mert beírta az összeget a vagyonbevallásába – hát ez tényleg nagy dolog egy igazságügyi miniszterség várományosa esetében!
az egy 46 négyzetméteres lakás, annak kiadásából és a lakhatási támogatásból fedezik azt a lakást, amiben élnek.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat