Kerítésen innen
Varga Judit nőnemű miniszterünk szerint Kövér László „régimódi úriember” – neki legyen mondva!
Nagyon úgy tűnik, hogy nemzetünk Varga Juditja az illemtan azon óráiról „dekázástanulás” miatt hiányozhatott, ahol az „úriemberség” témaköre volt a téma, így saját kútfőből próbálta definiálni a fogalmat.
Nem sikerült!
A napirend előtti felszólalások után azonnali kérdésekkel folytatódott a parlament hétfői ülése. Varga-Damm Andrea (Jobbik) arról kérdezte Varga Judit igazságügyi minisztert, hogy ellátja-e megfelelően a családon belüli erőszak áldozatainak védelmét.
A jobbikos politikus felidézte Kövér László kijelentését, amelyben a házelnök kijelentette, hogy
„szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-essel kezdődik, amikor olyan helyzetbe keverik magukat, amilyenbe Szabó Tímeának is sikerült legutóbb”.
Varga Judit kijelentette, hogy a valódi cselekvésben hisz,
nem a hisztériakeltésben, épp ezért hirdette meg, hogy 2020 legyen az áldozatsegítés éve. Varga szerint a témában civil és szakértői munkacsoportot is létrehozott. Mindezt nem séróból mondta, közösségi oldala tanulsága szerint „készült rá”.
„Felkészülés az országgyűlési felszólalásomra…”
A kommentelők a hibásak!
Megjegyezte, hogy az ülésre készülve átnézte az ellenzék női politikusainak oldalait és elképedt, mert szerinte minden bejegyzés alatt őt női, anyai, emberi méltóságában sértő kommentek hemzsegnek.
Maguk ne kérjenek rajtam számon semmiféle nővédelmet és egyenjogúságot, amíg az önök követői ilyen megjegyzéseket engednek meg az önök oldalán
– jelentette ki Varga Judit.
A miniszternek Potocskáné Körösi Anita válaszolt a Jobbikból, a képviselő elhatárolódást várt Vargától a kormánypárti politikusok korábbi, szexista megjegyzéseire. Majd beidézte Varga miniszter Kövér kijelentéséről szóló interjúrészletét, amely szerint
„Kövér László szavai tiszteletet mutatnak a nők iránt”.
Viszontválaszában Varga Judit azt mondta, hogy szerint Kövér László
„megengedheti magának, hogy régimódi úriemberként többre tartsa a nőket”,
és ne akarja őket ilyen helyzetben látni. A miniszter szerint az érem másik oldala, hogy a nőknek jól esik, amikor előzékenyen viselkednek velük szemben.
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
Héthy lászló
2020.05.19 10:30 at 10:30
Igen „régimódi úriember” a vágás hátul és alul van.
gróf alsórécsei Récsey Trixi
2020.05.19 13:32 at 13:32
Olvastam, sajna nem én találtam ki, hogy
„olyan régimódi, hogy még fából készült! Mondhatni, tuskó”
gina
2021.03.21 15:14 at 15:14
Egy sarki ribancnak , persze mindenki úriember aki a pénz közelében van….