Nyilas
Az önmagába vetett hit átlendíti majd a nehezebb időkön. Higgyen a jövőjében, tekintsen mindig előre. Próbálja meg olyan gyorsan megoldani az aktuális problémákat, így újra visszatér a harmónia és béke az életébe, és több szabadidővel fog tudni gazdálkodni.
Szinte sugárzik önből a mindent elsöprő belső energia, ezért messzire elkerülik a konfliktusok is. Használja jó célra, és ne vesse be a családtagjaival szemben.
Tartsa ezúttal magában az ötleteit, lesz majd sokkal jobb alkalom arra, hogy előrukkoljon velük. Frissítse fel az idegen nyelvtudását, mert meglehet, hogy hamarosan szüksége lesz majd rá.
Bak
A csillagok nem ígérnek túl sok jót önnek, ezért óvatosan kell megválogatnia a szavait a kommunikációja során, mivel vékony jégen fog lavírozni ebben a periódusban. Lehet, hogy csalódást fog okozni néhány olyan embernek, akik félreértik a szavait. Bővítse az ismerősei és a barátai körét. Mindig jól jön az embernek, ha új kapcsolatokkal bővítheti az ismeretségi körét. Még az is lehet, hogy rálel a lelki társára közöttük.
Legyen állhatatos és produktív, és az se tartsa vissza, ha ez most történetesen mások rovására is megy. Tartsa észben, hogy az élet egyfajta verseny, ahol csak a legjobbak győzedelmeskedhetnek.
Fennáll a veszélye, hogy ön figyelmetlenség miatt kisebb sérülést szenvedhet. Legyen óvatos.
Vízöntő
Ne próbáljon meg elmenekülni a gondok elől. Vegye fel a harcot, és oldja meg a problémákat tárgyalásos alapon. Az ésszerű érvelését mindenki el fogja majd fogadni, azonban fontos, hogy mindkét oldal érdekeit is figyelembe vegye, mert csakis úgy működhet a dolog. Bánjon egy kicsit kedvesebben a párjával. Csinálja meg helyette a házimunkát és mutassa ki neki, hogy milyen nagyra értékeli őt.
Érdemes lenne egy kicsit lelassítania, hiszen nincs most semmilyen határidős munkája. Használja ki minél jobban a szabadidejét.
Az egészség a legfontosabb dolog az életben; vegye komolyan az olyan kisebb testi tüneteket is, mint a megfázás.
Halak
Ne gondolja, hogy a boldogságot minden erőfeszítés nélkül, könnyedén el lehet érni. Természetesen mindenkinek megvannak a saját álmai és elképzelései, de kár lenne, ha csak azért nem érné el a céljai, mert nem tette meg a szükséges lépéseket.
A párja kellemetlen, tolakodó kérdésekkel zaklatja ön, amelyek hátterében nagy valószínűséggel a féltékenység áll.
Mielőtt nekirontana, gondolkozzon el egy kicsit, hogy nem lehetséges, hogy önben van a hiba? Persze, lehet, hogy a probléma igazi oka a partnere bizonytalansága. A friss levegő jót fog tenni önnek. Még ha nem is rajong a sportolásért, akkor is menjen el sétálni kicsit. Ne legyenek önmagával szemben túl nagy elvárásai. Az igazgatói pozíció még várat magára.
Forrás
Friss, ropogós 2021-es horoszkóp! Legyél Te az első olvasója!
