Ez a nap
Veronai tragédia: el sem indulhatott volna a busz
A szakértői véleményt ismerő szülő szerint „ketyegő bombán” ültek a veronai busztragédia áldozatai, olyan rossz állapotban volt a busz. A szülők pert terveznek a társaság ellen, ha a hatóságok nem tesznek feljelentést.
A legújabb vizsgálatok szerint elképesztő szabálytalanságok előzték meg a veronai busztragédiát, és kiderült, hogy a jármű el sem indulhatott volna. Ha a hatóságok nem lépnek, több áldozat hozzátartozója tesz feljelentést – írja a Blikk.
Tavaly januárban a Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium több tanulója és kísérője halt meg a balesetben. Bár Olaszországban a vádlottak padjára kerülnek a baleset lehetséges felelősei, öt olasz mérnök és a magyar buszvezető, az itthoni hatóságok mégsem indítottak eddig hivatalból eljárást a buszt üzemeltető cég ellen.
A balesetben elhunyt egyik 15 éves lány édesapja, Krizsány László, nemrég hivatalosan is kézhez kapta az igazságügyi szakértői véleményeket. Azt nyilatkozta: a busz sofőrje és a fuvarozócég vezetője mindenről tudott, szerinte semmilyen előírást, szabályozást nem is akartak betartani. Már a busz honosítási vizsgájánál is kozmetikázták, meghamisították az adatokat, hogy a jármű külföldi utakra is mehessen. Egy szerelő azt vallotta, hogy hosszú ideje folyt az illegális üzemanyagtartályok beépítése.
A vegyész műszaki igazságügyi szakvéleményben az olvasható valaki vallomásából, hogy egy pót-üzemanyagtartály már be volt szerelve a busz csomagterébe, a merevítő oszlopokhoz lett rögzítve. Másfél éve a buszos cég vezetője, Czakó Tibor még tagadta, hogy bármiféle pót-üzemanyagtartály lett volna a buszon.
A szakértő szerint a szerelésnél több alkatrész alkalmatlan volt, a töltőnyílást például a csomagtérben helyezték el. A legelképesztőbb talán mégis az, hogy a póttartályt közönséges spaniferrel rögzítették – mondta az édesapa, aki hiszi: talán kevesebb fiatal halt volna meg, ha a busz tökéletes műszaki állapotú.
(Forrás: Blikk)
Botrányos: elmeorvoshoz küldi a biztosító a veronai áldozatok gyászoló hozzátartozóit
Szerző
Friss
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!