Vihar a biliben? Bili a viharban?

Nagy dilemma ám ez most! Pedig lehet, hogy egyikről sincs szó. És a harmadik lehetőség ennél a kettőnél sokkalta rosszabb…

A kulcsfontosságú városok javában elbukott,

ám a kormánypárt által „országosan megnyertté” nyilvánított önkormányzati választások után, és a szavazók lemorzsolódása láttán mostanában sorra szólalnak meg a féltőn jóindulatúnak, segíteni késznek tűnő, a Fideszt óvó – vagy legalábbis a bukását nem kívánó – aggódó potentátok: Lázár, Stumpf, Navracsics, G. Fodor… Egy év maradt csak, hogy összekapják magukat; korrekcióra szorulnak; vissza kell nyerniük a valóságérzékelésüket; vérfrissítésre van szükség; az oldalukra kell állítani a félmilliónyi új szavazó fiatalt… Ilyeneket mondanak.

A látszat szerint egyesek kemény kritikára váltottak és kibeszélnek az állampártból

Külső szemlélő akár azt is gondolhatná: végre megszólalt a párt „normális”, konzervatív belső ellenzéke. Ám, ha igazi – Fideszen kívüli – NER-ellenzékiként erre most egyesek dörzsölni kezdik a markukat, vélvén, hogy az önkormányzati választáson akkora ütést kapott a narancssárga éjjeliedény, hogy lám, már repedezik, és kezd szivárogni a tartalma, azt hiszem túl korán örülnek. Mert bizony nem lehet eldönteni még: valóban egy kisebb vihar tört ki abban a bizonyos biliben vagy egyszerűen azt látjuk: valami viharban az ár sodorja magával a bilit s mielőtt megülne egy szárazulaton, hánykódik kicsit a habokon.

A Fideszben és az ellenzékben is akadnak szép számmal, akik már-már látni vélik, hogy az erősebb életösztönű „patkányok” menekülni kezdtek a süllyedő hajóról, a biliből.

A Fidesz közben folytatja a mézesmadzag és ostor politikáját

Ám nyilván nem veszik észre (mert feledékenyek és most is arra figyelnek, hogy ki, mit mond és nem arra, hogy ki, mit tesz): közben töretlenül folytatja a Fidesz a mézesmadzag és ostor politikáját. Az ígérgetések, az öntömjénező „adunk”-illusztrációk mellett feltűnően erősödik a belháborús hatalmi propaganda térhódító támadása is.

Jelzi ezt például, hogy visszatér a porondra Habony és az ő jobbkeze, Szalay-Bobrovniczky. Jelzi Varga Judit igazságügyi miniszter új stílusú, ám a régi módon, beváltan „zérótoleranciás” Facebook-videója.  És jelzi persze Siklósi Beatrix kinevezése is a Kossuth Rádió élére. S nyilván ennek a jele a hatalmi reklámkapcsolatnak a választások idején túlra lekötött alakítása is.

Amit látunk, az tán vihar volna a biliben? Vagy a bili lavíroz ilyen kacskaringósan, furán a viharban? Tartok tőle, hogy egyik sem. Talán csak arról van szó, hogy a választásokra készülve most egyfajta posztmaoista „virágozzék száz virág!” – akcióba fogott a Fidesz, mielőtt kiteljesítené „kultúrforradalmát”, diktatórikus „többségi” egyeduralmát. Az a kultúrharc ugyanis – akad, aki még emlékszik az eredetire – főképp arra szolgált, hogy a populizmus valódi tömegbázisát, az „egyszerű embereket” – köztük a vezérben és a pártban vakon hinni, értük lelkesedni felettébb hajlamos, naiv fiatalokat – valamiféle „hatalommal” ruházza fel és bevonja a hatalom „világmegváltó” gyalázatába. Abba, hogy cselekevő – nem ritkán erőszakos – részvételükkel számoljon le az addig kétkedő, demokratikusan és szabadon gondolkodó, kritikus emberekkel; a tudósokkal, a művészekkel, az értelmiséggel… A hatalomért, a győzelemért mindent! Az se számít, ha e harcnak lesz néhány fideszes áldozata is. Kalkulált veszteség.