Jelenleg a legnagyobb veszélyt egy belső aggódás által generált bizonytalanság gazdasági hatása jelenti. Az utóbbi napok megmutatták, hogy a főszerkesztőnek nem volt módja a piaci helyzetet...
A munkáltató lekérheti a céges telefonok híváslistáját – amely egyébként is rendelkezésére állhat –, de az adatok felhasználásának szigorú szabályai vannak. Ha Dull Szabolcs esetében a...
Érvek helyett egyetlen illusztráció ahhoz, miért akar az MSZP népszavazást a Balaton visszafoglalásáért. Az előzményt tudjuk: a NER-lovagok lassan mindent, az eddigi közterületeket is felvásárolják a...
Úgy látszik, nem volt elég két csúfos (pontosabban egy csúfos, majd egy annál is csúfosabb) helyhatósági választási kudarc, hogy megértsék: Siófok többségének totál elege van már...
A Dumaszínház vezetője pár soros Facebook-bejegyzésben mutat rá, mekkora bajba került szerinte a NER. „Ma van az első indexmentes nap” – kezdte szombati Facebook-posztjában Litkai Gergely,...
Vagy együtt, vagy sehogy. És ez mindenkire vonatkozik. Politikusra, szimpatizánsra, megmaradt tisztességes újságíróra és elemzőre, mindenkire. Kit érdekel, hogy kinek milyen fenntartásai vannak ezzel vagy azzal?...
Legalábbis nem tehet mást, ha az egykori államfő és volt fideszes EP-képviselő ragaszkodik az elveihez és vállalásaihoz. Rég nem hallottunk Schmitt Pál felől, e a médiaszabadság...
Nem tudunk, én legalábbis nem tudok újat mondani. A hatalom lapjai régen kiterítve, s még csak cinkeltnek se lehet nevezni őket. A szemünk előtt történik minden,...
Orbán Viktort nem lehet azzal vádolni, hogy titkolja politikai szándékait. Kezdve a centrális erőtér kötcsei bejelentésétől egészen a kultúrharcig meg szokta hirdetni az új politikai jelszót....