Connect with us

Ez a nap

Bajnai: Gondosabb lett volna beleírni a pályázatba, hogy ne lopj

Megosztás

A kormányszóvivő Kovács Zoltán pénteken beszélt arról, hogy bizony a Bajnai-kormány a hibás, amiért az unió csalás elleni hivatala, az OLAF súlyos szabálytalanságokat tárt fel és nyomozást indított az évekig Orbán Viktor veje, Tiborcz István tulajdonában lévő Elios Zrt. közbeszerzései miatt.

Ha a gyanú megalapozottnak találják, akár 40 millió euró visszafizetésére is kötelezhetik Magyarországot.

Kovács úgy jutott idáig, hogy mivel az OLAF a 2015-2016-os periódust érinti, az ekkor megvalósult közvilágítási program pályázati felhívása pedig a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok idején született, így a lopás is a volt miniszterelnökök sara.

Bajnai a 2014-es választás óta ritkán szólal meg politikai ügyekben, most a Facebookon reagált:

„Talán valóban gondosabban jártunk volna el, ha a pályázatban feltüntetjük, hogy a pályázókra nézve kötelező a VII. számú parancsolat, a kormányszóvivőkre pedig a VIII. Persze azt gondoltuk, elég, ha a Bibliában benne van…”

(Forrás: 444.hu)

Kovács Zoltán Bajnaira verné a Tiborcz balhét

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük