Connect with us

Kultúra

Orbán túl kicsi, a parlament épülete túl nagy, de megoldották okosba…

Orbán és a fal
Megosztás

Aki látott már náci propagandafilmet, híradókat az 1940-ben megszállt és megerőszakolt Párizsról tudja, micsoda perspektíva-hatásokat vetettek be már akkor, hogy a Führer nagyobb legyen, mint az Eiffel torony. Nálunk  a március 15 -i Kossuth téren nem bíztak a fotósokban, operatőrökben, egyszerűen eltakarták az épületet.

David Copperfield a homlokát ráncolná

A világhírű illuzionista, aki nem csak átment a kínai nagy falon, de többek között New-York szimbólumát, az öblöt felügyelő zöld hölgyet, a Szabadságszobrot is eltüntette, alighanem rosszallóan csóválná a fejét a magyar kormány ötletét hallgatva, hogy a gagyi kivitelezést ne is említsem

Az alacsony emberek, pláne ha lelkileg is azok, állandóan aggódnak, hogy kiderül a nyilvánvaló, azaz, hogy apróra szabta őket a teremtő. Egyes diplomáciai legendák szerint olyan eset is előfordult, hogy két haragos ország külügyminiszterének nem hivatalos találkozóját egy operaház lépcsősorára szervezték, mintha a jóval magasabb éppen felfelé, az alacsonyabb lefelé jött volna, így egyenlítve ki a köztük lévő magasságkülönbséget,

Fura dolog a lelki egészség, hiszen az alacsony embernek csak akkor kell tartani a maga kicsinységétől, ha egyébként sem nagy, sőt.

Orbánék döntöttek: francba (most már nem csak átvitt értelemben) a parlamenttel!

A magyar miniszterelnök ünnepi beszédét, ami sokkal inkább volt tetemrehívás, a világ egyik elismerten legszebb épülete, a Steindl Imre által megálmodott parlament előtt mondta el, de a szónok és a csodálatos épület közé felraktak egy háttérfalat, hogy az látsszon a fotókon és filmeken. A kis ember ez előtt a természetellenes fal előtt ágált teljesen egyedül, ami azt látszik kiemelni és alátámasztani, hogy  utolérte minden zsarnok és diktátor végzete: már senkiben nem bízik, ott áll a hatalom csúcsán és nincs kivel megosztania a látványt.

Persze ha jól meggondoljuk, egy olyan beszédhez ne is használják háttérnek a magyar államiság egyik fontos jelképét, ami békeidőben ezzel a mondattal fejeződött be:

„Magyarok, magasba a zászlókat, menjetek és harcoljatok, éljen a magyar szabadság, éljen a haza! Fel, győzelemre! Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!”

Kapcsolódó

https://varosikurir.hu/gabor-gyorgy-az-orban-beszed-ot-alappillere/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük