Ez a nap
Az MSZP feljelentést tesz Kövér László nyilatkozata miatt
Az MSZP választási csalás miatt feljelentést tesz Kövér László házelnök a választókerületek átszabásáról szóló nyilatkozata miatt – mondta az ellenzéki párt országos elnökségének tagja hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
A választókerületek módosítása egyetlen célt szolgált, hogy a Fidesz jól járjon
Bárány Balázs vallomásként értékelte az Országgyűlés elnökének szavait, amelyekkel a házelnök elismerte: csaltak a 2014-es országgyűlési választáson.
Utalva a fideszes politikus nyilatkozatára, közölte, a választókerületek módosítása egyetlen célt szolgált, hogy a Fidesz jól járjon. Hozzátette: a választókerületek jelenlegi határát sem történeti, sem kulturális, sem pedig földrajzi okokkal nem lehet indokolni.
„Egyértelmű a cél: egy fideszes szavazónak érjen többet a szavazata, mint egy ellenzéki szavazóé”
– fogalmazott.
Bárány Balázs emlékeztetett arra, hogy 2014-ben az MSZP mellett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is átfogó jelentésben sorolta fel a magyarországi problémákat.
A megyei napilapok Mészáros Lőrinc üzenőfüzetévé váltak
Elmondta, most, hogy Kövér László beismerte, az akkori megállapítások közül az egyik valóban megállja a helyét, érdemes a többi megállapításról is beszélni. Példaként említette, hogy a jelenlegi választási rendszer megkülönbözteti a szavazókat aszerint, hogy egy határon túli magyarról van-e szó, vagy „egy Londonba menekült budapesti fiatalemberről”. A kormányzati tájékoztatást nem lehet megkülönböztetni a nyílt pártpolitikától. Közpénzből finanszírozott álcivil szervezetek folytatnak nyílt kampányt a kormány mellett és a Nemzeti Választási Bizottság első embere egyértelműen a Fidesz akaratát hajtja végre – sorolta a problémákat.
Bárány Balázs szerint az EBESZ-jelentésben a legsúlyosabb kifogásokat a média állapota kapta, amelynek helyzete azóta sokkal rosszabb lett.
Szerinte a megyei napilapok „Mészáros Lőrinc üzenőfüzetévé váltak”, és gyakorlatilag működik a cenzúra, az öncezúra és a Fidesz-hazugsággyára.
Bárány Balázs úgy értékelt, a Fidesz retteg attól, hogy fogynak a szavazói és a létrejött űrt szeretné betölteni valahogy.
A szocialista politikus szerint az emberek többsége ma Magyarországon változást akar, ehhez nem kell több, minthogy 62 nap múlva mindenki, aki kormányváltást akar, elmegy szavazni a változás, az MSZP és a Párbeszéd szövetségére.
A Reflektor blogon nyilvánosságra hozott hangfelvételen Kövér László arról beszélt, volt némi „földrajzi bűvészkedés” a választókerületek kialakításakor.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Friss, ropogós a hír: kitolják a hitelek kamatstopját, ami rengeteg magyar adóst érint
- Egészség-horoszkóp: csillagjegyek, akik szervezete különösen igényli a zöldséget és gyümölcsöt
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát
- Undorító plakátok és “közmédiából” ömlő uszítás világában
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre
- Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
- Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak