Kiemelt hírek
44 ezret jótékonykodtak a parlamentben a közszolgák – hogy oda ne rohanjunk!
Bangóné Borbély Ildikó, szocialista képviselő gondolt egy merészet és jótékonysági gyűjtést rendezett a Parlamentben. Nem persellyel járt körbe a kormánypártiak között, jóféle töltött káposztát kínált cserébe.

A tiltakozás jegyében
A fideszes honatyákat és honanyákat nem hatotta meg túlságosan az akció, úgy tűnik, csak akkor bőkezűek, ha mi fizetjük a cehhet. Bangóné ezzel a „káposztásdival” arra akarta felhívni a figyelmet, hogy embertelen a kormánypárt döntése, amivel megadóztatják, ellehetetlenítik az ételosztást.

fotó: Bangóné facebook oldala
„A befolyt összeg alapján, hiába mondta Orbán, hogy adakozik- ez nem jött össze! 44 ezer forint gyűlt össze! Köszönöm a Jobbik frakciójának, az LMP- nek és az egyetlen fideszes képviselőnek aki személyesen nekem adta ide adományát, Kovács Sándornak!”
Nem volt szabott ára az ebédnek, mindenki jóérzése alapján fizethetett. Volna. A befolyt összeget a képviselőnő jótékony célra fordítja Debrecenben.

Fotó: facebook
Bangóné a Facebook-oldalán közzétette, hogy mekkora összeg folyt be a nap végére. Eszerint képviselőink összesen
44 ezer forintot adtak össze jótékony célra.
Ideillik Orbán eheti pofátlansága: „Boldog Karácsonyt!”
„Kiosztottuk a képviselőknek az ajándékunkat! Természetesen, azonnal kivitették a teremből! Néhány beszólás:
Balog miniszter azt mondta, hogy sértjük a ház méltóságát!
Dunai Mónika szerint lehet, hogy mérget tettünk bele!
Soltész KDNP-s képviselő beszólt, hogy konyhalányokat keresnek! Szerinte a azért volt rajtunk kesztyű, mert annyira ” sz@rt” főztünk! Szeretet ünnepe előtt, nagyon sok bunkó beszólást kaptunk!”
Szerző
Friss
- Bogdán László a szeretet és a jóság nagykövete volt
- Orbán saját magát lövette ki ágyúgolyóként, mint Münchausen – Hétvégi Lendvaiságok
- Gondja van valamivel? Bejelentheti a Tisza probléma-térképén – Kétszázjónéhány nap múlva….?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 13., vasárnap
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson