Ez a nap
Jövőre is pártosan vizsgálódik az ÁSZ
Átadta az Országgyűlésnek az Állami Számvevőszék a jövő év első felének ellenőrzési tervét, amelyből kiderül, hogy az ellenőrzést végző szervezetek – az adóhivatal és az államkincstár – vizsgálatát, illetve a pártok, a költségvetési támogatásban részesülő pártalapítványok és alapítványok gazdálkodásának ellenőrzését is folytatják..
Ezek a pártok és pártalapítványok számíthatnak az ÁSZ átvilágítására a 2015-2016. évre vonatkozóan: az MSZP alapítványa, a Táncsics Mihály Alapítvány, a Jobbik Magyarországért (Gyarapodó Magyarországért) Alapítvány, az LMP alapítványa, az Ökopolisz Alapítvány, a Demokratikus Koalíció alapítványa, az Új Köztársaságért Alapítvány, a Váradi András (Együtt Magyarországért) Alapítvány, a Liberális Magyarországért Alapítvány, vagyis Fodor Gáborék pártja, a Párbeszéd alapítványa, a Megújuló Magyarországért Alapítvány.
Az első féléves listán a Fidesz és pártalapítványa, valamint a KDNP nincs rajta.
Az ÁSZ közleményéből kiderül: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal esetében egyebek mellett a társasági adóval kapcsolatos tevékenységeket értékelik.
A Magyar Államkincstár gazdálkodásának ellenőrzése során a számvevők azt mérik fel, hogy a szervezet az államháztartáson kívüli szervezeteknek nyújtott támogatások kontrollját megfelelően végezte-e.
Az ÁSZ ellenőrzi a 2016. október 2-án megtartott országos népszavazás lebonyolításához felhasznált pénzeszközök elszámolását és az időközi választásokra fordított pénzeszközök felhasználását.
A következő félévben az ÁSZ megkezdi a sürgősségi betegellátás rendszerének ellenőrzését, illetve vizsgálat alá vonja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Magyar Villamos Művek Zrt. működését, gazdálkodását.
A számvevőszék tájékoztatása szerint megkezdik a közoktatás ellenőrzési rendszerének értékelését is.
Amennyiben elkészül a 2019-es költségvetés tervezete az első félévben, arról szintén véleményt fogalmaznak meg – közölte az ÁSZ.
(Forrás: MTI, HVG)
Szerző
Friss
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék
- Pottyondy Edina: gumicsontok, mi?! Ühümm, persze….
- Orbán Viktor: a magyar azt hiszi, hogy dörzsölt, de nem így van…. – Pénteki észosztás a Kossuth rádióból
- Köztünk élnek… köztük élünk
- Ez ám a magyar virtus: név nélküli tanár-értékelés a KRÉTA-ban
- Juszt László: Orbán mértéket vesztett
- Az önkényuralom szavatossága
- Nagy Márton -a boldog fogkrémtulaj- üzenete a budapestieknek: ez ilyen sport….