Connect with us

Blogbazár

Lendvai Ildikó: a rendszer vetkőzik pucérra, nem csak Borkai, a „közép-ligás holló”

fidesz-hollo
Megosztás

Cseppben a tenger, Győrben az ország. Győr nemcsak Győrről szól. Olyan ez, mint amikor az orvosnál vért vesznek tőlünk: pár cseppből megállapítható a szervezet állapota. Most itt van előttünk, megkaptuk a leletet.

Mert a győri szexvideóban nem Győr és nem is a szex a lényeg

Persze tagadhatatlan, e képek nélkül korántsincs ekkora érdeklődés, eddig 700 ezer, vagy még több nézővel. A lopást már megszoktuk, az orgiákat testközelből még nem. Majd meg fogjuk.

Fenntartom: senki, de senki szexuális aktusait, mezítelenségét nem lehet engedélye nélkül lefotózni, közzé tenni. Ám itt egy rendszer vetkőzik pucérra, nem csak Borkai. Ezért nem igaz, amivel a kancelláriaminiszter próbált mosakodni:

„a szabadidejét mindenki azzal tölti, amivel akarja”.

Kezdjük azzal, hogy ezt bárki mondhatná, kivéve a Fidesz és a KDNP vezetőit,

akik közprédává tették, államosították a magánügyeinket, jogot formáltak arra, hogy ítélkezzenek: kit szabad szeretni és kit nem, kinek legyen gyereke és kinek tilos. Most beleestek a saját csapdájukba.

Itt a Fidesz Ibizája: nő, drog, tiltott pénzügyletek szép szimbiózisa. Ott egy párt, egy kormány bukott bele, az osztrákok választáson mondtak ítéletet. És mi? Bár tulajdonképpen kvittek vagyunk a NER-rel a „keresztény szabadság” tekintetében. Ők nem keresztények, mi nem vagyunk szabadok. Összestimmelünk. Pláne, ha még meg is szavazzuk őket.

A győri példát országos üggyé először maga a miniszterelnök emelte,

pártja kongresszusán, amikor még nem is érthettük: erről (is) beszél. Már tudjuk, a videó addigra eljuthatott a Fideszhez. Orbán rá is dörgött az egybegyűltekre: ne legyen még egy Ibiza. Lett. illetve akkor már meg is volt. Ezért volt a fenyegető figyelmeztetés a kötelező „bajtársiasságra”, a maffia hallgatási törvényére.

„Akkor is lojális vagyok hozzád, ha te tévedsz, és akkor is számíthatok rád, amikor én tévedek.”

Holló a hollónak… De Borkai csak „közép-ligás holló”,

„a fideszes oligarchák közép-ligájába tartozik”,

mint a videó közzétevője fogalmazott. Az ő kezét egyszer el fogják engedni: a piszkos pelenkától is meg kellett szabadulni, ugyebár. Majd őt is lerakják valahol az út szélén, ha már nagyon bűzlik.

Legyen elég neki, hogy ő már bevonult a magyar alkotmányosság történetébe

Annak idején azért módosították az alaptörvényt, hogy polgármester lehessen: lerövidítették az összeférhetetlenségi időszakot, amelyben mint a honvédség volt tagja nem vállalhatott volna politikai funkciót. De a „Lex Borkai” semmi ahhoz képest, hogy Orbán – ahogy nevezte – új, 11. parancsolatot hirdetett meg a botrány előérzetében:

„Ne mondj rosszat a fideszes társadra!”

(Mindenki másra, amennyi csak belefér.)

Rossznyelvek az új parancsolatot a Lex Borkai után „Szex Borkai”-ként aposztrofálják

Tévednek. Van itt sokkal nagyobb botrány a szex-ügyeknél, de még a drognál is. Ami Győrött a NER-maffia üzleteiből napvilágra került, az mintavétel uraink országos gyakorlatából. Talán Győrben nem voltak elég óvatosak. Ahogy egy bennfentes mondta az egyik lapnak:

„Azt hitték, hogy tudnak repülni.”

Nem mintha a hivalkodás, a nagyközönség hülyének nézése nem volna megint csak a rendszer általános jellemzője. Az végképp nem magánügy, honnan volt Borkainak pénze a sokmilliós mulatságokra. Igaz-e, hogy az egyik hölgy szolgálatait már korábban közpénzből leelőlegezték, amikor vállalkozásához többmilliós uniós támogatást irányítottak? Most ugyan kétségbeesett igyekezettel próbálják a győri botrányt Wittinghofról vagy a kispesti képviselőről készült felvétellel azonosítani, de Wittinghof botlásánál fel sem merült korrupciós gyanú, a kispesti polgármester pedig bejelentette: ha valóban a képviselő beszél a videón, nincs helye a közéletben. Ehhez képest – egyem a lelkét – épp a családpolitikáért felelős államtitkár asszony közölte: Borkai esetében

„nem hinné, hogy a pártnak lenne feladata”.

Hát nem is….

Hiszen Borkai üzelmei csak abban különböznek a NER-elitétől, hogy ő lebukott. Tiborcz és Mészáros után ugyan mit mondhatna a Fidesz a hasonló családi-haveri szabadrablásról Győrben? Ahol Borkai kebelbarátja, (üzlettársa? részben strómanja?), az önkormányzat ügyvédje vette meg offshore cégháló útján azokat a földeket, amelyekről belső infók alapján tudta: az Audi ott fog terjeszkedni. Majd ugyanaz az önkormányzat átminősítette a területet, hogy az ügyvédék dupla-tripla áron adhassák tovább. Így vannak az országgal is: saját birtokukká tették, és most kényük-kedvük szerint átminősítik, polgárait alattvalóvá, a közvagyont magánvagyonná. Telik belőle, hogy ez a cégháló tartsa el havi egymilliós fizetéssel a polgármester 24 éves fiát. Naná, hogy az üzleti kapcsolatokban felmerül Tiborczék és Mészárosék neve is, de hát hol nem?

Olvassunk Petőfit:

„Majd elfeledtem győri vitézségtek./ Mikor emeltek már emlékszobrot/ A sok hős lábnak…?”

Speciel a testrészek közül most nem a láb játszotta a fő szerepet, szoboremelést ezért semmiképpen sem javaslok. De azt igen, hogy ne a választás után kapjunk a fejünkhöz: majd elfeledtem…. Mert nem csak Győrben vitézkednek.

A cikk eredetileg a Népszavában jelent meg, a szerző és a portál engedélyével közöljük.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük