Ez a nap
Atyavilág! Vajon mi történt?!
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Karácsony Gergely főpolgármesternek megválasztásához, egyúttal meghívta őt a szerdai kormányülésre, ahol a budapesti fejlesztések jövőjéről is tárgyalnak – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő délután.
Meghívás kormányülésre
„Magyarország kormánya nevében ismételten gratulálok a budapesti polgárok döntése alapján elnyert megbízatásához” – írta a kormányfő.
„A 2019. október 24-én kelt levelét, melyben találkozót kezdeményezett, köszönettel megkaptam. Tudomásom szerint a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésére november 5-én kerül sor. Meggyőződésem, hogy Budapest fejlesztésének kérdései is haladéktalan döntéseket igényelnek, ezért arra kérem, hogy fogadja el meghívásomat Magyarország kormányának november 6-án esedékes ülésére, hogy a fővárosi beruházásokkal kapcsolatos álláspontját megismerhessük, és döntést hozhassunk a kormány által korábban már támogatott budapesti fejlesztések jövőjéről” – fogalmazott Orbán Viktor.
Találkozás a Karmelita kolostorban
Hozzátette: a kormányülés Budapesttel foglalkozó napirendi pontja „természetesen nem korlátozódik a fejlesztések ügykörére, szívesen megismerjük az Ön álláspontját bármely más, Budapest számára fontos ügyben is”.
„November 6-án szerda reggel 9 órakor várjuk Főpolgármester urat a Karmelita kolostor épületében. A szükséges technikai kérdésekben Gulyás Gergely miniszter úr örömmel áll az Ön rendelkezésére” – zárul a miniszterelnöknek a főpolgármesterhez intézett levele.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban