Kerítésen innen
Tudta, hogy a rendőrség és a Fidesz szerint Ön okozta a csütörtöki káosz Budapesten, azzal, hogy kilépett az utcára?
Pénteken délután a rendőrség és a Fidesz egybehangzóan azt állítja, hogy a Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt rendezett tüntetések is jelentősen hozzájárultak a csütörtöki budapesti közlekedési káoszhoz.
Csütörtök este teljes káosz alakult ki Budapesten,
embereket szállítottak le villamosokról és metrókról, többen gyalog sem tudtak hazajutni, mert akár órákra beragadtak a rendőrsorfalak közé, az autók pedig gyakorlatilag végig álltak a dugóban a főbb útvonalakon.
Karácsony Gergely főpolgármester elfogadhatatlannak nevezte a történteket.
Pénteken délután ezzel kapcsolatban közleményt adott ki a Fidesz,
és szinte ezzel egy időben az MTI is kiadott egy hírt, amelyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az Erdogan elleni tüntetéseket okolta a káosz kialakulásáért.
A Fidesz arra jutott, hogy:
„az ellenzéki akciók is jelentősen hozzájárultak a budapesti közlekedési zavarokhoz”.
Csécsi Soma, a BRFK szóvivője pedig ugyanerre a következtetésre jutott, ő azt mondta az MTI-nek:
a diplomáciai esemény mellett jelentős ráhatással volt a főváros közlekedésére csütörtökön négy, a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény is, ezek egy részét a bejelentők nem az egyeztetéseknek megfelelően bonyolították le.
A változás a tüntetések menetrendjében az volt,
hogy a Széll Kálmán térről a tüntetők nem mentek fel a Várba, mint ahogy azt tervezték, hanem visszafordultak a Nagykörút felé. Csécsi Soma erről azt mondta,
„a rendezők eltértek például a vonulásos rendezvény előre bejelentett útvonalától”,
ezért a gyűlésekkel érintett terület kiterjedt,
„a főváros közlekedésére gyakorolt hatásuk megnövekedett”.
Mindeközben a Fidesz szintén azzal érvelt,
hogy a szokottnál is nagyobb közlekedési kellemetlenséget
éppen a különböző, többórás vonulásos ellenzéki tüntetések és akciók okozták, többek között Gulyás Márton Soros-aktivista mindent megtett azért, hogy lebénuljon a város.
Csécsi szerint a török elnök Budapest közút-hálózatának csak mintegy 94 ezred százalékán közlekedett,
és 15 kerületet nem is érintett, ráadásul az esti Ferencváros–CSZKA Moszkva-mérkőzés közlekedésre gyakorolt hatásáról sem szabad elfeledkezni.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?