Horváth Csaba, a fővárosi MSZP képviselője népszavazást kezdeményezett a metró teljes akadálymentesítéséért, ám egyelőre megakadt a dolog, mert egy magánszemély (?) megtámadta a kérdést a Kúriánál.
Horváth Csaba kérdése, amelyet nem tartott eléggé pontosnak és jól érthetőnek egy pesti ügyvéd, így szól:
„akarja-e Ön, hogy a 2017-2020 között történő budapesti M3-as metróvonal felújításával egyidejűleg valósuljon meg ezen metróvonal valamennyi megállójának teljes értékű akadálymentesítése, az 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-ának 1. pontjában meghatározottak szerint?”.
Aki szerint ez a kérdés „odavetet” az nem tudja mit beszél. Ha a kérdéssel egyáltalán gond van, az éppen az egyszerű embereknek már-már követhetetlenül bonyolult fogalmazás, de mit lehet tenni, ha a választási bizottság csak a bikkfanyelvet érti.
A Városi Kurír névtelenségéhez ragaszkodó informátora arra hívta fel a figyelmünket, hogy a kérdésre torpedót kilövő ügyvéd dr. S.B.T. azonos azzal, aki a veronai diákokat szállító busz balesete után a halálos áldozatok családjainál is bepróbálkozott.
Még a fentinél is érdekesebb az az infó, amelyet egy másik olvasónk juttatott el hozzánk:
„A pasiról kevesen tudják, hogy kontaktja van a rendőrségen (is). A balesetem után engem kihallgató rendőr nyomta a kezembe a névjegyét.”
A fenti állítások fényében egyre érhetőbb, a kiváló ügyvéd buzgalma.
Kérdésünkre Horváth Csaba ironikusan csak ennyit felelt:
„Érthetetlennek és hihetetlennek tartom, hogy egy városáért aggódó pesti polgár miként ébredhet egy reggel úgy, hogy ma megfúrom a metró akadálymentesítését.”
Az akadálymentesítési népszavazásról Tarlós István is lenézően nyilatkozott szokásos pénteki sajtótájékoztatóján.
Ki tart be a mozgássérülteknek? – megtámadták az akadálymentesítésért induló népszavazást
„Tarlós Pistikének szeretném jelezni, hogy üljön le, ez most egyes!”