Kerítésen innen
1876 millió közforintot nyom a kormány a Puskás Aréna üzemeltetésére – évente!
Miután 190.000 millióból felépítették, már csak évente 1876 milliót kell a köznek fizetnie azért, hogy álljon és működjön a kormányékesség: a Puskás Aréna.
A dilisnek is megéri!
A 444 vette észre a friss Magyar Közlönyben, hogy a kormány csak 2020-ban 1,87 közmilliárdor szán a Puskás Aréna üzemeltetésére. Még az építkezés alatt úgy számolt a Magyar Nemzet, hogy évi 1-2 milliárd forintba kerülhet az üzemeltetés. Azt akkor nem promózták, hogy ezt nem a bevételből akarják megoldani, hanem tisztán a köz támogatásából.
Rendezvényhelyszín?
Nem mondható, hogy a kutya sem érdeklődik az aréna bérléséért, hiszen 2019 decemberében például Mészáros Lőrinc érezte úgy, hogy a Puskásban akarja búcsúztatni az évet.
A ZÁÉV összesen 2 millió 537 ezer forint + áfát, azaz 3 millió 331 ezer forintot fizetett a bulihelyszínért és szolgáltatásokért
– derítette ki a 24.hu azt az összeget, amennyibe a tavaly december közepén tartott nagyszabású buli került a Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő ZÁÉV Zrt. által kibérelt Puskás Arénában. Közérdekű adatigénylés után adta ki a bérleti szerződést a fenntartó MNSK Magyar Nemzeti Sportközpontok. Eszerint a ZÁÉV Zrt.
296 fő számára bérelte ki a nyugati oldalon lévő, VIP Club néven futó rendezvénytermet, az ahhoz tartozó VIP-érkeztetőt és a parkolót 128 autó és egy busz számára.
A Puskás Aréna biztosította a kanapékat, a szalagkorlátokat, a plédeket, illetve ők rendezték be a helyszíneket, illetve összesen 974 800 forintért ők gondoskodtak a hosztesszekről és a biztonsági személyzetről is. A kulináris élvezetről akkor a megrendelő gondoskodott.
Kuriózum…..
A ZÁÉV Zrt. egyik legnagyobb állami megbízása éppen a Puskás Stadion felépítése volt, a megbízást a Magyar Építő Zrt.-vel konzorciumban nyerte el.
Szerző
Friss
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát