Connect with us

Kerítésen innen

Lattmann Tamás: a kormány az Országgyűlés kikapcsolására tesz kísérletet

Lattmann Tamás: nem reménytelen világban élünk. Csak gusztustalanban
Megosztás

Rendkívüli felhatalmazást ad a kormánynak a járványhelyzet kezelésével összefüggésben az igazságügyi miniszter által tegnap késő este benyújtott törvényjavaslat, amellyel az Országgyűlés munkája lényegében partvonalon kívülre kerül.

A javaslat tulajdonképpen a rendeleti kormányzásnak ágyaz meg

„A koronavírus elleni védekezésről” – ezt a címet viseli a Varga Judit igazságügyi miniszter által benyújtott törvényjavaslat amelyben az Alaptörvényben, valamint a veszélyhelyzet elleni védekezésről szóló kormányrendeletben (40/2020) biztosított rendkívüli felhatalmazások hatályát terjesztik ki meghatározatlan időre. Pontosabban addig, amíg azt az Országgyűlés vissza nem vonja, amire a veszélyhelyzet megszűnését megelőzően kerülhet sor.

A veszélyhelyzetet alapesetben 15 napra hirdetik ki,

ezt követően a parlament dönt annak meghosszabbításáról.

A javaslat ezen túllépve kér időbeli korlát nélküli felhatalmazást a kormánynak – illetve Orbán Viktornak, az idevágó rendelet ugyanis a miniszterelnököt jelöli ki a veszélyhelyzet elhárításáért felelős kormánytagnak.

S bár a parlamentnek kell formailag döntenie majd a visszavonásról, de ahhoz – ahogy az alapesetben is történik – a kormánynak kell kezdeményeznie a veszélyhelyzetre vonatkozó mandátumról való szavazást.

Kizárólag a kormány döntésén múlik, meddig marad fenn a veszélyhelyzet,

amely alatt – e javaslat alapján –

  • rendeleti úton felfüggesztheti egyes törvények alkalmazását,
  • eltérhet törvényi rendelkezésektől, és
  • egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.

Ezek egyébként az Alaptörvényben lefektetett intézkedések veszélyhelyzet esetére. Minderről pedig mindössze tájékoztatási kötelezettséggel tartozik a parlament felé, vagy ha az országgyűlés akadályoztatva van – s erre mindjárt kitérünk – akkor a parlament elnökét és a képviselőcsoportok vezetőit kell tájékoztatni a meghozott döntésekről.

Magyarul bevezetik a rendeleti kormányzást

Ennek lehetőségéről már napokkal ezelőtt írtunk, amikor felhívtuk a figyelmet, hogy a járvány miatt a parlament határozatképtelenné válhat, amennyiben a képviselők több mint fele nem tud részt venni az ülésen, s ezzel előállhat a rendeleti kormányzás alkalmazásához szükséges helyzet . Ezzel kapcsolatos aggályainkat – például, hogy miért nem tesztelik a képviselőket a vírusra – rendre azzal oszlatta el Gulyás Gergely miniszter, hogy nem lehet a többi polgártól elkülönítetten, kivételezetten eljárni a képviselők esetében. (Forrás)

Lattmann Tamás blogján írta le véleményét:

„Leírtam a véleményem a Magyar Hang oldalán. Röviden. Nemsokára majd hosszabban is le fogom az egész helyzetről.

Még az Alapjogokért Központ (által pár napja kifejtett vélemény) szerint is gázos a törvényjavaslat, bizony, vagy hát az igazgató úrhoz még nem jutott el az aktuális brosúra, hogy mit is kell majd mondani (hiszen nemrég még az egyik fő jogállami garanciaként utalt arra, amit kenyéradó gazdája épp most szeretne kivenni az alkalmazandó szabályok közül), na majd most, ezután biztosan. Oszt’ jónapot, legfeljebb majd hiszti lesz megint, én meg mehetek a bíróság elé rémhírterjesztés miatt.

Viccet félretéve, aki ellenzéki oldalról ezt az ötletet nem utasítja el élből, az bűnrészes. Ennyire marha egyszerű.”

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Gerencsér Gábor

    2020.03.21 14:26 at 14:26

    Ez a KONTÁR jucika vajon kinek a javaslatára nyújtotta be ezen javaslatot, kizárt, hogy jómagaméra, na lehet tovább találgatni, akinek nem megy mert agyilag ék, segítek.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük