Kerítésen innen
Szijjártó ezermilliárd közforintos „tévedése”

Szijjártó külügyminiszter téved: a kínai áruk szállítási igénye csökkenni fog, ezért a Budapest-Belgrád vasút fejlesztése értelmetlen – írta az LMP közleményében.

Unokáink is nyögni fogják…..
„Szijjártó Péter kijelentésével szemben a járvány után a kínai tömegáruk távolsági szállítása minden jel szerint csökkenni fog, és felértékelődnek a helyi- és regionális gazdaságok az eddig „kínai” iparágakban is.
Ez azt jelenti, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése értelmetlen.
Szijjártó Péter tegnapi interjújában kijelentette: a Budapestet Belgráddal összekötő vasút felújítása most még evidensebb érdeke Magyarországnak, mint eddig, mert Kína szerepe tovább fog nőni a világgazdaságban.
A miniszter téved, és ez a tévedése ezermilliárd forintunkba kerül
A jelenlegi válság rámutatott, hogy az a világgazdasági rendszer, ahol szinte minden a Föld túloldaláról érkezik, fenntarthatatlan. Nem csak környezetileg, de egy ország vagy régió gazdasági stabilitása szempontjából is. Rendkívül sérülékeny az a gazdaság, amelyik nem tudja az alapvető szükségleteit helyi termeléssel kielégíteni. Erre sok országban döbbennek rá, és kezdik átszervezni, áttervezni a jövőt. Ennek a jövőnek a kínai tömegáruk szállításának további növelése nem része. (…)
A kormány „szimata”
A déli és keleti nyitás kudarcai, a kereskedőházak sok tízmilliárdos veszteségei és más kalandorságok megmutatták, hogy
a kormány „szimata” külgazdasági kérdésekben nem megbízható.”
Szerző
Friss
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256…..
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’