Blogbazár
Irgalmazz nekünk, Müller Cecília!
Hát ilyen se volt még. Olyan már volt, hogy egy egész korszakot iktattak ki az alaptörvény erejével a magyar történelemből, de olyan azért még nem, hogy törvénybe foglalják azoknak a kiátkozását, akik egy másik jogszabályt nem szavaztak meg.
A veszélyhelyzetet megszüntető törvényjavaslat indoklásában
(kedden éjfélkor adta be a kormány éjjeliőre, Semjén Zsolt) az alábbi szerepel:
„Történelmi felelősséget viselnek mindazok, akik a küzdelem legnehezebb időszakában kérdőjelezték meg a rendkívüli intézkedéseket, és próbálták meg aláásni a kormánypárti döntések legitimitását”.
Ó, be szép. Már a „megkérdőjelezés” is bűn
Sejtettük, hogy a kormánynak a rendkívüli jogrendre nem azért van szüksége, mintha nem volna sok mindenre képes a saját megfélemlített-lekenyerezett kétharmadával. Inkább azért, hogy jogilag is kizárólagos hatalommá koronázva, hozzászoktasson minket: miként az Úr hangja mondja,”hódolat illeti, nem bírálat”. Aki nem vette a lapot, azért jöhetett hajnalban a rendőr egy fb-bejegyzés miatt, elbúcsúzhatott a kórházigazgatói állásától, vagy -mint most a teljes ellenzék- törvény által bélyegeztetik meg.
Annál is inkább, hogy úgy van vége, hogy nincs vége
Mostantól még könnyebb lesz rendeleti kormányzást bevezetni. Müller Cecílián múlik, de komolyan. Az új törvényjavaslat szerint a tisztifőorvos javaslatára a kormány nemhogy két hétre, de egyenest hat hónapra egészségügyi válsághelyzetet rendelhet el „az egészségügyi ellátást veszélyeztető körülmény” esetén. Most már nem is kell semmi parlamenti fakszni a hosszabbitásához, a kormány azt is megteheti.
Sőt: nem a parlament, hanem egyedül a félelmetes Müller Cecília
jogosult arra, hogy kötelező erővel felszólítsa a kormányt a válsághelyzet visszavonására. Nem volna könnyű döntés, hiszen nálunk a normális egészségügyi ellátás folyamatosan veszélyeztetve van, önmagában maga a miniszter és a miniszterelnök is veszélyfaktort jelent.
Nem, azt azért nem hiszem, hogy ripsz-ropsz máris újra elrendelik.
A mostani főpróba nem aratott osztatlan sikert, az eddig nagyhangú kormány pedig most mégiscsak EU-hitelt szeretne. Különben is, a legfőbb hatalommá emelt Müller Cecíliában vakon megbízhatunk. Szervilizmussal soha nem vádolhattuk, személyisége autonóm, szelleme független. Az ő népéhez kifejezetten jóságosnak mutatkozik, türelemmel oktatja.
Müller Cecília, kegyelmezz nekünk!
Szerző
Friss
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?
- Csak tudnám, mi a baja a magyar kormánnyal az Uniónak – Nagykarácsonyban most dobtak a szemétbe félmilliárdnyi támogatást
- A gránitszilárdságú 14. átirata Polt Péter idő előtti utódlását készítheti elő? – 135 igen és 53 nem – Beindult a para?
- Ukrán külügy: a magyar kormány hagyjon fel az erkölcstelen manipulációval! – Frissítve!
- Mit nem tudhattak egy hónapja megdumcsizni? – Orbán Viktor a kirgiz miniszterelnököt fogadta a Karmelitában
- Három 4 napos és egy 5 napos hosszú hétvége vár ránk 2025-ben
- Törvény született róla: a minősített emberölés fiatalkorúak esetében sem évülhet el – Na, de visszamenőleg?
- Nagy Márton beállt a Szájer-Várkonyi-tankerületi vezetők-Tóth Gabi sorba: Ő lett a HVG 2024-es citromdíjasa
- Orbán Viktor veje behúzta a volt tévészékházat (is)
- 50 milliót ad a közösből a nevünkben az NFI, hogy dramatizált dokumentumfilm készüljön Zalatnay Saroltáról