Koronavírus
Portfolio: 100-ból 2 ember lehet fertőzött Budapesten!
Az elmúlt hetekben felgyorsult a koronavírus-járvány terjedése az országban, a legtöbb új fertőzött Budapesten van. A Portfolio elemzése szerint ma már 100-ból egy-két ember fertőzött lehet a fővárosban, ami azt sejteti, hogy a következő időszakban is kellemetlen számokat látunk majd.
Durvul a helyzet!
576 főnél mutatták ki a koronavírust, így 8963 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy krónikus beteg, így az elhunytak száma 625 fő.
Nyáron kifejezetten kevés beteg volt ahhoz képest, hogy a környező országok többségében több fertőzöttet diagnosztizáltak, azonban az utóbbi hetekben fordult a kocka.
Magyarországon korábban nem látott sebességgel kezdett el gyorsulni a vírus terjedése.
A koronavírus-járvány első időszakának egyik tanulsága az volt, hogy a magyar járványügy nagyjából minden 14-15. esetet diagnosztizálja, és nincs okunk azt feltételezni, hogy most jobb lenne a detektálási arány. Szlávik János főorvos szerint tízszer-hússzor annyi eset lehetett nyáron is, mint amennyit diagnosztizáltak, de Röst Gergely járványügyi matematikus is úgy véli, hogy
legalább annyi most a nem diagnosztizált eset, mint korábban. Sőt, szerinte most több eset maradhat feltáratlanul.
Mivel a fiatalok körében a tünetesek aránya kisebb, és most közöttük terjed a vírus, attól tartok, hogy a jelenlegi detektálási arányunk még rosszabb lett – mondta Röst a Portfolio-nak. Merkely Béla, a Semmelweis rektora pedig egyenesen úgy véli, hogy 20-szor annyi beteg lehet, mint amennyit detektálnak.
Budapesten a népesség 0,8, illetve 1,6%-a fertőzött lehet a számítások szerint,
ha minden tizedik, illetve huszadik esetet azonosítják. Vagyis
14-29 ezer fertőzött lehet a fővárosban, az egész országban pedig 32-65 ezren lehetnek összesen azok, akik koronavírusosak a fenti számítással.
Ez azt is jelenti, hogy a fővárosban jelentős a fertőzöttség,
kifejezetten sokan lehetnek a tünetmentesek vagy enyhe tünetekkel rendelkezők, akik vélhetően nem is sejtik, hogy fertőzöttek.
Merkely Béla ennél is többre, 100 ezerre becsüli a fertőzöttek számát.
Ez számításaink szerint úgy képzelhető el, ha egyhuszados aluldetektálási arány feltételezése mellett azzal is kalkulálunk, hogy a betegség lappangási ideje egy hét, vagyis a hivatalosan regisztrált fertőzöttek száma a tüntetmentes állapot miatt eleve késésben van a pillanatnyi állapothoz képest.
Így számolva Budapesten átlagosan 100 főre már kicsivel több mint 2 vírushordozó is juthat.
További részleteket ide kattintva olvashat. További koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos cikkeinket itt találja.
Szerző
Friss
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyverekeit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!