Kerítésen túl
Nézze, hogy terjed a koronavírus egy stadionnyi ember között
Most, hogy Magyarországon rohamléptekben fogynak a jegyek a focimeccsekre -nekünk senki ne mondja, hogy veszélyes!4, -majd mi tudjuk…- érdemes talán a nagy bevásárlást megelőzően belenézni az alábbiakba.
A számítógépes technológiával lebonyolított kísérletet a hallei egyetem végezte el
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan terjed a koronavírus nagy tömegben, például egy focimeccsen vagy koncerten
– számolt be a HVG a Deutsche Welle nyomán.
A hallei egyetem egy lipcsei stadionban végzett három kísérletet, melyben kétezer friss negatív koronavírus-teszttel rendelkező, FFP2-es maszkot és nyomkövetőt viselő önkéntes vett részt.
Az első kísérletben a hagyományos ültetési rendet (egymás mellé ültetett résztvevők), két másik esetben pedig különböző távolságtartást szolgáló ülésvariációkat vizsgálták
Eközben a kutatók számítógép segítségével szimulációt készítettek, amelyben a levegő mozgását figyelve próbálták a koronavírus esetleges terjedését követni.
A virtuális modellbe ugyanis 24 vírusfertőzöttet is elhelyeztek.
Stefan Moritz professzor, a kutatásból levont végkövetkeztetése szerint néhány szabály betartásával le lehet csökkenteni a fertőzés veszélyét:
- nem szabad teltházas rendezvényt tartani,
- ha lehetséges, inkább üljenek a résztvevők (így jobban lehet tartani a távolságot), és ha megoldható ételt és italt is itt fogyasszanak,
- mindig, mindenki viseljen maszkot,
- célszerű megnövelni a beléptető helyek számát (így elkerülve a tumultus kialakulását).
Mindezek mellett pedig ajánlott az úgynevezett egészségügyi ellenőrök részvétel a rendezvényen, akik felhívják a figyelmet a szabályok betartására.
A kutatók biztosan nem jártak magyar meccsen….
Szerző
Friss
- Kiknek szól az egészségbiztosítás? – Útmutató, ha megtakarításként is érdekel
- Mi szükség volt erre, Mester? – Müller Péter beállt nemcsak Szentkirályi Alexandra, de a Fidesz mögé is
- Magyar stáb Cate Blanchett mögött
- Gyurcsány Ferenc vasárnap Magyar Pétert és Sulyok Tamást „reggelizett”
- Figyelem! Halálos hajóbaleset Verőcénél!
- „Helyreigazítás” – Időjárás: fájni fog
- Forradalmi újítás a hererák kezelésében
- George Lazar: Vége! Gyakorlatilag összeomlott az Orbán rezsim
- Upsz! Egyetlen mandátummal vezet a Fidesz az ellenzék előtt az EP-versenyfutásban
- Önre van szükség! – Akiknek a dolga volna nem érnek rá, mert sürgős kampányolhatnékjuk van….