Connect with us

Kerítésen túl

Nézze, hogy terjed a koronavírus egy stadionnyi ember között

meccs
Megosztás

Most, hogy Magyarországon rohamléptekben fogynak a jegyek a focimeccsekre -nekünk senki ne mondja, hogy veszélyes!4, -majd mi tudjuk…- érdemes talán a nagy bevásárlást megelőzően belenézni az alábbiakba.

A számítógépes technológiával lebonyolított kísérletet a hallei egyetem végezte el

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan terjed a koronavírus nagy tömegben, például egy focimeccsen vagy koncerten

– számolt be a HVG a Deutsche Welle nyomán.

A hallei egyetem egy lipcsei stadionban végzett három kísérletet, melyben kétezer friss negatív koronavírus-teszttel rendelkező, FFP2-es maszkot és nyomkövetőt viselő önkéntes vett részt.

Az első kísérletben a hagyományos ültetési rendet (egymás mellé ültetett résztvevők), két másik esetben pedig különböző távolságtartást szolgáló ülésvariációkat vizsgálták

Eközben a kutatók számítógép segítségével szimulációt készítettek, amelyben a levegő mozgását figyelve próbálták a koronavírus esetleges terjedését követni.

A virtuális modellbe ugyanis 24 vírusfertőzöttet is elhelyeztek.

Stefan Moritz professzor, a kutatásból levont végkövetkeztetése szerint néhány szabály betartásával le lehet csökkenteni a fertőzés veszélyét:

  • nem szabad teltházas rendezvényt tartani,
  • ha lehetséges, inkább üljenek a résztvevők (így jobban lehet tartani a távolságot), és ha megoldható ételt és italt is itt fogyasszanak,
  • mindig, mindenki viseljen maszkot,
  • célszerű megnövelni a beléptető helyek számát (így elkerülve a tumultus kialakulását).

Mindezek mellett pedig ajánlott az úgynevezett egészségügyi ellenőrök részvétel a rendezvényen, akik felhívják a figyelmet a szabályok betartására.

A kutatók biztosan nem jártak magyar meccsen….

Forrás: ATV/HVG

csillagok

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük